Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21
Dollár
347,48 Ft
Euró
378,15 Ft
Font
441,56 Ft
Bitcoin
39,438 $

Gáspár Győző totálisan ledöbbent Stohl András bejelentését követően

Olyasvalami történt, amire a legkisebb mértékben sem számítottak a csapatok a Párharcban, talán Gáspár Győző döbbent le leginkább.

Fotó: TV2
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Érdekes mederben folytatódtak a Párharc kalandjai, miközben Győző számára több mint nehezen indult a nap. Azt mondta, ez most nehezebb számára, mint amikor plasztikai műtétet hajtottak rajta végre.

Nem sokkal később már szeánszot tartott a villában a csapattársainak, akik remekül szórakoztak. Győzike mindent megtett azért, hogy pozitív energiával vágjanak neki az új napnak, mert az előzőt elvesztették. Soron kívül Megvannak a nyerőszámok, óriási volt a tét az Ötöslottón

Igyekeztek megfordítani az állást, viszont történt valami egészen váratlan esemény. Rékasi Zsigmond ugyanis egy szerencsétlen mozdulatban kis híján eltörte a kezét és még a játéka is veszélybe került.

Természetesen orvost hívta hozzá, elvégezték rajta a szükséges vizsgálatokat, és ugyan a csont a helyén maradt, napokon át pihentetnie kell. A 19 éves fiú azonban nem akarta feladni a játékot, kész sérülten is küzdeni.

A kialakult helyzet miatt Stohl András bejelentette, változtatásokra van szükség, így Zsigmond átkerült az ellenfélhez, helyet cserélve Jodiékkal. Győzike is totálisan ledöbbent, nem akart hinni a füleinek, mert erre senki sem számíthatott.