Friss Hírek
Újabb 11 beteg halt meg Magyarországon, a fertőzöttek száma pedig a 895-öt is elérte
Megérkeztek a legfrissebb hazai vonatkozású adatok a koronavírus-járványt illetően, ezek szerint az igazolt fertőzöttek száma 78-cal, a halottak száma pedig 11 fővel nőtt.
Koronavírus: közel 400 ezer fertőzött és több mint 12 ezer halott az Egyesült Államokban
Napról napra egyre sokkolóbb adatok látnak napvilágot az Egyesült Államokból, ahol rohamos ütemben terjed a koronavírus-járvány a lakosság körében.
Dwayne Johnson megerősítette, már dolgoznak a Hobbs & Shaw második részén
Dwayne Johnson, vagy ismertebb nevén The Rock megerősítette, hogy a Halálos Iramban franchise spin-off filmjének, a tavalyi év augusztusában bemutatott Hobbs & Shaw-nak már elkezdtek dolgozni a folytatásán.
Bemutatták a PlayStation 5 kontrollerét!
Nem kellett sokat várnunk rá – a Sony nemrég hivatalosan is közzétette az első képeket a vadonatúj joystickjáról.
Franciaországban is átlépte a 10 ezret a koronavírus-járványban elhunytak száma
Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Államok után Franciaország lett a harmadik nemzet, amely tízezernél is több koronavírus-fertőzéshez köthető halálesetet regisztrált.
Olasz rendőrség: A maffia jelentős hasznot húzhat a koronavírusból
Az olasz rendőrség figyelmeztette a lakosságot, hogy a szervezett bűnözői réteg, a maffia nagy befolyást szerezhet az alapvető igényeket biztosító gazdasági szektorokban a pénzügyi nyomás alatt.
Országok, amelyek különös módon próbálják megfékezni a koronavírus-járványt
Annak ellenére, hogy a COVID-19 pandémia üteme enyhülni látszik, az utóbbi időkben a halottak száma egyre csak növekszik.
Meghaladta a 11 ezret a koronavírusban elhunytak száma az Egyesült Államokban
Tovább pusztít a koronavírus járvány világszerte, azonban már napok óta az Egyesült Államokban terjed az egyik legfélelmetesebb sebességben.
Egyre kevesebb a fertőzöttek száma, de még mindig sok a halott New Yorkban
Soha korábban nem vesztették életüket annyian New Yorkban a koronavírus-fertőzés következtében, mint hétfőn, így az egyetlen dolog, aminek örülni lehet az az, hogy a regisztrált fertőzöttek száma csökken.
A koronavírus egyik túlélője nem emlékszik a lélegeztetőgépen töltött idejére
A COVID-19 járvány világszerte már majdnem 75 ezer ember halálát okozta, ám vannak olyan szerencsés emberek, akik az állapotuk súlyossága ellenére megnyerik a vírussal szembeni küzdelmet.
Egy tanulmány szerint alig befolyásolják az iskolabezárások a koronavírus elleni harcot
A koronavírus járvány következtében a legtöbb ország rendkívül szigorú intézkedéseket hozott, hogy a járvány terjedését megállítsák.
Videón, ahogy a kijárási tilalom után óriási tömegek lepik el a parkokat Kínában
A koronavírus járvány következtében már több hónapja érvényben vannak karanténra, és kijárási tilalomra vonatkozó intézkedések, a járvány kiindulópontjának számító Kínában.
Több mint 15 ezren tartózkodnak itthon hatósági házi karanténban
Napról napra növekszik a hatósági házi karanténban lévő magyarországi személyek száma.
Pozitív lett a koronavírus-tesztje a USNS Comfort kórházhajó egyik dolgozójának
Az ügyben illetékes szervezet szóvivője megerősítette, hogy a személyzet tagját elkülönítették a fedélzeten lévő betegektől és a többi alkalmazottól.
Két hónap alatt 408 milliárd dollárt bukott a világ 100 leggazdagabbja
A koronavírus hatásait a világ leggazdagabb üzletemberei is megérzik, amit jól jelez, hogy két hónap alatt mintegy 408 milliárd dollárnyi összeggel lettek szegényebbek.