Friss Hírek
Több BL-meccsét is a Puskás Arénában játszhatja a Ferencváros
Korábban arról lehetett hallani, hogy egy gyepcsere miatt mindhárom hazai mérkőzését a Groupama Arénában kell lejátszania a Ferencvárosnak, ám mostanra kiderült, hogy nem ez a helyzet.
Egészen zseniális módon spórolhatunk tárhelyet az Xbox Series X-en és S-en
Egyre több minden derül ki az új next-gen konzolokról, amik esetében a tárhely jelentheti a legnagyobb kihívást.
Megújul a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
A friss bejelentés szerint állami támogatásból újulhat meg a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet.
Kollányi Zsuzsi dala nemcsak a szülők szívét ejti rabul
Kollányi Zsuzsi egy igen érdekes és szívhez szóló dallal állt elő, amit a cikken belül is meghallgathattok.
Hiába a helyi vesztegzárak, megduplázódtak az esetszámok
Duplájára emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma azon angol városokban és településeken, ahol hosszantartó helyi karanténokkal próbálták meg ellaposítani a járványgörbét, mely növelheti az intézkedés-szkeptikus tábor létszámát.
Luxusjachtokon foglaltak le felfoghatatlan mennyiségű kábítószert a hatóságok
Megerősítették szerdán a spanyol hatóságok, hogy az ország történetének legnagyobb tengeri rajtaütésének kereteiben mintegy 35 tonnányi hasist foglaltak le, amelyeket luxusjachtokon próbáltak csempészni a világ különböző pontjaira.
Kaptak egy nagyon rossz hírt az ellenfelek Lionel Messiről
A csapattársak egy rendkívül módon feltüzelt Lionel Messit látnak maguk előtt az edzéseken és a mérkőzéseken, ami a lehető legrosszabb hír az ellenfelek számára.
Csillagászok kiszámolták, pontosan mennyi anyag lehet a világűrben
Kutatók egy új, sokkal precízebb módszer segítségével megbecsülték, nagyjából mekkora tömeggel és kiterjedéssel rendelkezik az eddig felfedezett univerzum.
A név kötelez: Mick Schumacher már ott is van az F1-es gépben!
Michael Schumacher fia üléspróbán vett részt az Alfa Romeónál, ahol hamarosan lehetőséget fog kapni a Forma-1-ben. A fiatal német karrierje erősen a királykategória felé irányul.
A magyarok többsége szerint a kormány jól kezeli a járványt
A Napi.hu hírportál által megrendelt közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a magyar állampolgárok egyharmada úgy gondolja, a döntéshozók urai a helyzetnek és kordában tartják a pandémiát.
L.L. Junior fia tragikus haláláról: „Nem éltem túl, meghalt egy részem!”
Hajdú Péter számára is nagyon nehéz lehetett ez a beszélgetés, miután ő is édesapa. L.L. Junior őszintén, mély fájdalommal beszélt kisfia elvesztéséről.
Szakértő: a védőoltás önmagában kevés a koronavírus-járvány megállítására
Nilay Shah, az Imperial College London tanszékvezetője úgy látja, nagy problémát jelent, hogy úgy fog megkezdődni a koronavírus elleni védőoltás előállítása, hogy tulajdonképpen a kísérleteket még csak be sem fejezték.
Miért szállították kórházba Donald Trumpot, ha ennyire jól felszerelt a Fehér Ház?
Mint arról a CNN is beszámolt, rendkívül ritka, hogy az Egyesült Államok elnökét egyik pillanatról a másikra kórházba szállítsák, noha a Fehér Ház többek között egy igen felszerelt orvosi központtal is rendelkezhet.
Koronavírus Magyarországon: ismét 1000 fölött az újonnan regisztrált fertőzöttek száma
Ismételten emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az országban, mint ahogy az elhunytak száma is tovább növekedett az elmúlt 24 órában.
Trump betegsége nemzetbiztonsági szempontból a legrosszabb forgatókönyv lehet
Donald Trump koronavírus-betegsége és kórházba szállítása egy újabb bizonyíték arra, hogy lehetetlen kikerülni a vírust, ami adott esetben nagyon veszélyessé válhat.