Friss Hírek
Trump „isteni áldásként” tekint arra, hogy elkapta a koronavírust
Az Egyesült Államok elnöke azt mondta, „isteni áldás” volt, hogy elkapta a koronavírust, mely több dologra is felhívta az emberek, és a saját figyelmét is, miközben a Walter Reed katonai kórházban tartózkodott.
Tizenkét évesen fúziós reaktort épített a gyerekszobájában egy amerikai fiú
Csupán pár órával a tizenharmadik születésnapja előtt Jackson Oswalt két deutérium atomot fuzionált abban a reaktorban, amit a saját játszószobájában épített az otthonukban.
Amikor Gáspár Evelin szimplán csak egyszerűen nagyszerű: vadítóan fest
A magyar híresség még az egyszerűbb szerelésekben is nagyon vadítóan tud festeni, jól áll neki a fekete szín, és a legutóbbi visszafogottabb sminkje is maximális pontot ért nálunk.
Leugrott egy férfi a budapesti Mammut legfelső emeletéről
A Telex információi szerint öngyilkossági kísérlet történt a Mammut 2-ben, melynek következtében bezárták a bevásárlóközpontot.
A Liverpool sztárja hősként lépett fel, megvédett egy hajléktalant
Mohamed Salah akar komolyabb bajba is kerülhetett volna, de úgy döntött, hogy segít a hajléktalannak, aki még pénzt is kapott a világsztártól.
Több mint 10 millió 5 és 14 év közötti gyermek dolgozik Indiában
Ez a szám pedig most még rosszabb lehet a koronavírus idején, ami Indiát is nagyon erősen érinti, gazdasági szempontból is. Sok gyerek 16 órákat dolgozik, nagyon kevés pénzért, és nem tehetnek mást.
Szakértő: hatékony, de csodát nem tesz az orosz vakcina
Az oroszok által fejlesztett koronavírus-vakcina, mely a Sputnik V nevet viseli, orvosi értelemben sikeresnek bizonyulhat, ám ne várjuk tőle, hogy varázselixírként egy csapásra megállítja a vírus terjedését
Biztonságos és hatékony az egyik kínai koronavírus-vakcina
Az Orvosbiológiai Intézet és a Kínai Orvostudományi Akadémia közreműködésében kifejlesztett COVID-19 elleni védőoltás ígéretesen zárta az előzetes emberi kísérleteket.
Már a héten szívműtéten esik át a norvég király
A legfrissebb hírek szerint egy komolyabb műtéten esik át az idős norvég király, ami miatt a palotán belül más veszi át a feladatait, egyelőre ideiglenesen.
Paris Hilton kisétált a limitált szériás BMW i8-asához: azok a lábak…
Paris hozta a kötelezőt, és úgy jelent meg, ahogyan azt elvárjuk egy ilyen világsztártól. Nagyon ment a modell, milliárdos szállodalánc-tulajdonos.
Egyszerűbb és gyorsabb PCR-teszt elkészítésén dolgoznak
Magyarországról a Semmelweis Egyetem vett részt az újfajta teszt elővizsgálatában, amely a jelenlegi változatnál hatékonyabban mutathatja ki a koronavírus-fertőzés meglétét.
Ami jelenleg a Fehér Házban zajlik, az a valóság, nem „kamu”
Anthony Fauci, aki az amerikai fertőző betegségek egyik legnagyobb szakértője, úgy véli, hogy megelőzhetőek lehettek volna a Fehér Házban tapasztalt fertőzések, ha jobban figyelnek.
Hivatalos: a kaszinók nyitvatartása is változik Magyarországon
A magyar döntés alapján a magyar kaszninők nyitvatartási ideje is változni fog, reagálván a koronavírus okozta helyzetre, ami mindenki számára kihívást jelet.
A magyar kormány nagy béremelési csomagja: az ápolók bére is növekszik
A béremelések egyik célja az lehet, hogy a jelenleg külföldön élő orvosok, egészségügyi dolgozók hazatérjenek, és újra Magyarországon vállaljanak munkát.
Ennyit kért a Lyon Depayért, de még azt sem tudta kifizetni a Barcelona
Alacsony összegért szerezhette volna meg a Barcelona a francia liga egyik legjobbját, de nem jártak sikerrel, mivel egyszerűen nem tudták kifizetni a kért összeget, hiába volt az alacsony.