Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Bejelentkezett az első ország az orosz koronavírus-vakcináért

Oroszország múlt héten regisztrálta a világ első COVID-19 elleni védőoltást, amelyet Szputnyik V-nek neveztek el. A vakcinát a moszkvai Gamaleja Mikrobiológiai Kutatóközpont fejlesztette ki, a beadása pedig már megkezdődött a teljes lakosság körében.

A Manchester United három elődöntőt is elbukott, de pár éve még helyzeteket sem tudtak kialakítani

Paul Scholes a három fájó elveszített elődöntő ellenére úgy véli, hogy a Manchester United a helyes irányba halad előre, és jól alakulnak a klub dolgai.

Szürreális az F1-es pilóta élete: versenypálya helyett medence a haverokkal

A tapasztalt német pilóta nemrég még a legerősebb és legnevesebb kategóriában versenyezhetett, majd a következő pillanatban újra munka nélkül találta magát.

Fontos probléma véget vetésére szólított fel az ENSZ

Balakrishnan Rajagopal, az ENSZ lakhatáshoz való jogért felelős globális igazgatója figyelmeztetett, „kilakoltatás-cunami” indulhat az előttünk álló hónapokban, ami azért problémás, mert ha a járvány alatt valaki elveszíti a házát, azzal együtt az életét is.

Koronavírus – Ázsiában továbbra sem enyhül a helyzet

Egyre tisztábban látszódik, hogy a koronavírus-járvány új hullámával néznek szembe az ázsiai és csendes-óceániai országok az elmúlt hetek során, melyre az Egészségügyi Világszervezet is már több alkalommal felhívta a figyelmet.

Jelentős fordulat következhet be a Barcelona sztárjának karrierjében: Fati viszont NEM ELADÓ!

A Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu sejtelmesen nyilatkozott az egyik legnagyobb sztárjáról, aki lehetséges, hogy mégis marad. Ez olyasvalami, amire nemigazán számíthattunk.

Koronavírus – már 11.5 millió fertőzött van csak Latin-Amerikában és Észak-Amerikában

Az Egészségügyi Világszervezet regionális igazgatója, Carissa Etienne megerősítette, már 11.5 millió fertőzöttet regisztráltak a latin-amerikai és észak-amerikai régiókban, amelyek továbbra is a járvány fő epicentrumai.

Ez már igazi szerelem Ronaldo és Georgina között: dúl a love

Cristiano Ronaldo valóban megtalálhatta azt, akivel le szeretné élni az életét, és ugyanez igaz Georgina Rodríguez-re is, aki szintén nagyon szereti a szerelmét.

Ismét nagyot ugrott az új koronavírus-fertőzöttek száma az országban

Újfent jelentős mértékben emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.

Hogyan változott meg a járvány menete a korábbi epicentrumban? – Elemzés

A koronavírus-járvány Spanyolországban kifejezetten súlyos fejtöréseket okozott a tavaszi hónapokban, sokáig globális viszonylatban is az egyik legfertőzöttebb epicentrumnak számított, azonban ez a helyzet megváltozott.

Őssejtekkel megtöltött kapszulákkal gyógyíthatóak a szívbetegségek

Nem véletlen, hogy a szívrohamok számítanak az elhalálozások fő okának, hiszen az infarktus után olyan mértékben károsodhat a szívizom, hogy könnyen egy második rohamhoz vezethetnek.

Majka és Curtis: nálunk ez az év képe eddig

Nem tudjuk, hogy mi lehetett a háttérben, amin ennyire nevetett a két rapper, de hirtelen nekünk is sokkal jobb kedvünk lett. Az év legjobb hangulatú képe!

A Barcelona új edzője döntött Messiről: kérdés, mi lesz ezután

Ronald Koeman már megkezdte a munkát a régi-új klubjánál, ahol hosszú évekkel ezelőtt játékos és asszisztens is volt. Most azonban vezetőedzői feladatokat bíztak rá.

Vasvári Vivien hihetetlen eleganciával tekint előre: fontos szavak a modelltől

Egy igazi nő, aki fontos gondolatokat oszt meg a követőivel, és ez most sem volt másképp. Bölcs és hasznos gondolat a híres modelltől.

Sarka Kata a barátnőivel a félmaraton után: igazán szép nők, remek hangulat

Ennél több nem is kellhet az ünnepléshez a szeszélyes nyár utolsó felében, ami a sztárok számára is aktívan telik.