Fontos bejelentést tett a NAV az adószámla-értesítők kapcsán
Megkezdik az értesítők kiküldését.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) márciusban megkezdi az adószámla-értesítők kiküldését magánszemélyek és vállalkozások számára – közölte a hivatal szerdán.
Az értesítéseket azok kapják meg, akiknek legalább ötezer forintos tartozása vagy ezer forintot meghaladó túlfizetése van. Emellett azok is tájékoztatást kapnak, akik tavaly késve teljesítették adókötelezettségüket, s emiatt legalább ötezer forint késedelmi pótlékuk halmozódott fel.
A NAV késedelmi pótlékrendszere áprilistól a banki elszámolási modellt követi, vagyis a késedelmi pótlékok havonta kerülnek felszámításra. A márciusi értesítésekben szereplő késedelmi pótlékokat 2025. március 31-ig kell rendezni.
Az adószámla aktuális egyenlege bármikor ellenőrizhető a NAV Ügyfélportálján (ÜPO) és a NAV-Mobil alkalmazásban. A tartozásokat érdemes mielőbb kiegyenlíteni, mivel ezekre továbbra is kamat rakódik.
NE HAGYD KI
Túlfizetés esetén pedig fontos figyelni az elévülésre, s időben kérni az összeg visszatérítését vagy átvezetését, amit az ÜPO-n keresztül néhány kattintással el lehet intézni.