Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Figyelmeztet a cseh államfő, szerinte még nincs közel az ukrajnai béke

Figyelmeztet a cseh államfő, szerinte még nincs közel az ukrajnai béke

Figyelmeztet a cseh államfő, szerinte még nincs közel az ukrajnai béke
Kreml

Donald Trump amerikai elnök ukrajnai tárgyalási kezdeményezése kétségtelenül fontos lépés a békefolyamatban, ugyanakkor „korai azt gondolni, hogy a béke már kézzelfogható közelségbe került” – hangsúlyozta Petr Pavel cseh köztársasági elnök, amikor kedden a külügyminisztériumban tanácskozó cseh nagyköveteket fogadta.

Pavel szerint Oroszország továbbra is „cinkelt kártyákkal” játszik, és a jelenlegi geopolitikai helyzetben egyre szorosabban formálódik az autoriter országok változó összetételű koalíciója. Ennek példájaként említette „Oroszország cinikus, és egyre kegyetlenebb háborúját Ukrajna ellen, Kína nem titkolt érdekét a konfliktus folytatásában, Irán és Észak-Korea készségét célirányosan élősködni az orosz agresszión, valamint az orosz propaganda jól látható hatását a világ számos részén”.

A cikk a videó után folytatódik

„Annak ellenére, hogy belső berendezkedésükben gyakran eltérnek, összeköti őket a nemzetközi rend meggyengítése, a demokratikus országok iránti averzió és az a meggyőződés, hogy kíméletlenül és gyakran erővel védjék saját állítólagos, nem ritkán teljesen másodlagos igényeiket és érdekeiket” – fogalmazott a cseh államfő.

Pavel kiemelte, hogy a demokratikus országok közösségének fenn kell tartania a közös lépésekbe és a nemzetközi normákba vetett bizalmat, mert az európai biztonság legnagyobb kihívását hosszú távon az Oroszországból érkező fenyegetések jelentik. Úgy véli, „Oroszország elutasító álláspontja az Ukrajna elleni agresszió befejezéséről egyre inkább azt bizonyítja, hogy nemcsak valamiféle téves számításról van szó, hanem ez része egy mélyebb logikának és egy hosszútávú stratégiának”.

A cseh elnök szerint kulcsfontosságú, hogy a nemzetközi közösség összehangolt nyomással érje el a harcok leállítását, és olyan garanciákat biztosítson Ukrajnának, amelyek megakadályozzák az orosz agresszió megismétlődését. Ez szerinte csak akkor lesz valódi béke, ha „nem a durva erő következménye, illetve az agresszornak adott ajándék” lesz.

Ukrajna jövőjét Pavel egyértelműen az Európai Unióban látja, és Csehország kész támogatni ebben. Ugyanakkor figyelmeztetett: „A legfőbb felelősség azonban Ukrajnáé, hogy ne ismételje meg azokat a hibákat, amelyek veszélyeztethetnék európai jövőjét.”

Liner/MTi