Fiatal ígéretével hosszabbított a Manchester United
A Real Madrid is szemet vetett a fiatal argentin játékosra, mindhiába, Garnacho marad Manchesterben.
A mindössze 18 éves labdarúgó kora ellenére már szinte bejátszotta magát Erik ten Hag csapatába, 28 találkozón összesen 1147 percet kapott, ezeken 4 gólt szerzett és 6 gólpasszt osztott ki csapattársainak.
Alejandro Garnacho az összes sorozatban pályára lépett, és bár tehetsége eddig sem volt kérdéses, az már annál inkább, hogy hol folytatja pályafutását, ugyanis benne volt a pakliban, hogy nyáron máshova igazol.
Többek között a Real Madrid is élénken érdeklődött iránta, Garnacho feltételei között pedig jelentős fizetésemelés szerepelt a hosszabbításért cserébe. Míg eddig 7 ezer fontot kapott hetente, ez most akár 20 ezerre is megemelkedhetett.
Persze erről hivatalos információt nem tettek közzé, az azonban már biztosnak tűnik, hogy 5 éves szerződéshosszabbításra került sor, így Garnacho a Manchester United egyik legnagyobb jövőbeli ígéretévé válhat.
Nem csak az angolok örülhetnek a jó szereplésének, hanem az argentin válogatott is. Ugyan a katari vébé később világbajnok végleges keretébe még nem került be, de ifjúsági szinten már Argentínát választotta Spanyolország helyett – írja az ESPN.