Livi meghatározó játékosa volt a mezőnynek, és ha nem fognak össze ellene a csapattársai, akkor nagyon hamar kiejthette volna a nagy favoritnak tartott Buzás Dorottyát. Más kérdés, hogy a versenyt így sem ő nyerte meg, hanem Szente Gréti.

Egy hosszabb szünetet követően Liv ismét az Exatlon kapcsán írt sorokat, amiket érdemes elolvasni. Elmesélte, hogy milyen gondolatok voltak akkoriban a fejében, szinte érezte, hogy páran nagyon kritikusak lehetnek vele a nézők közül.

„‘Amíg nem ismersz, ne mondj semmit rólam. Hogy honnan jöttem, hogy merre tartok én.’” – kezdte az idézetét Livi az Instagram oldalán. „Az első nap után tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Tudtam azt is, hogy ha nem tudok rövid időn belül pontot hozni, mindenki utálni fog, a tévé előtt ülő emberek bírálni fognak, szidni, és megkérdőjelezni, mi a francot is keresek ott. Nemhogy ők, még én is megkérdőjeleztem önmagam.

„‘Kaptam már eleget a sorstól, Tanultam a jóból, a rosszból.’” – folytatta a posztját a sportoló. „Jött az első párbaj, nyugodt szívvel vállaltam a rám váró feladatot, tudtam, hogyha nincs itt a helyem, akkor hazamegyek.”

Séfek Séfe: sokk a stúdióban, visszatért a versenyző, akit már nem akartak látni

„Gondoltam, már a nézők is úgy vannak vele: na végre hazamegy ez a szerencsétlen. De én nem vagyok szerencsétlen. Képtelen lettem volna feladni, mert nem sikerült kihozni magamból azt, ami bennem van. És jött az áttörés. Végre levetettem minden elvárást, félelmet, megfelelési kényszert. Megéreztem a győzelem ízét. Fantasztikus volt. Nyertem.”

„‘Csend van, megyek az úton, nem szólnak hozzám.’ Alighogy megkönnyebbülten, egyből jöttek a szemrehányások, az elvárások, azt éreztem, egyedül vagyok, de akkor már a győzelem megtanította, hogy képes vagyok rá, így nem hagytam, hogy befolyásoljanak ezek a gondolatok.”

‘Tudom, hányszor imádkozott értem, és éjszakánként mennyit sírt anyám. Ó, hogy egy angyalt küldött és mindent túl éltem. És, hogy most is sír, de akkor is büszke rám.’ Tudtam, hogy a szeretteim velem vannak, így inkább az égre nézve gondolatban velük és Istennel ‘beszélgettem’ a legtöbbet. Jöttek a pontok, szépen legyőztem a bajnokokat és önmagamat is.”

„‘A szívem nagy, de viharvert a lelkem, és a kelleténél mindig nagyobb a szám. De igaz vagyok és soha el nem felejtem, Hogy mit tanított az életről apám.’”

„Aztán jött az újabb párbaj. Éreztem, hogy nekem itt a vége. Csak annyit kértem Istentől, adjon erőt, hogy képes legyek méltósággal és emelt fővel megvívni az utolsó csatát. Megkaptam. Hiába ért véget a verseny, boldog voltam, mert éreztem, sikerült alázattal vennem az akadályokat. Addigra már nem foglalkoztatott, hogy mit gondolnak mások, csak a saját lelki világom helyreállítása volt a cél. Azóta tudom: ‘De bárhol járok, nekem mindenütt ugyanúgy jó. Én, a nyughatatlan világcsavargó.’”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lívia Török (@livia.torok) által megosztott bejegyzés