Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Exatlon: Dorka kisfiúnak nevezte Bálintot, szerintük Dorci flegma, Zalán is megkapta

Exatlon: Dorka kisfiúnak nevezte Bálintot, szerintük Dorci flegma, Zalán is megkapta

Exatlon: Dorka kisfiúnak nevezte Bálintot, szerintük Dorci flegma, Zalán is megkapta
Fotó: Instagram/Herczeg-Kis Bálint

Egy újabb érdekes beszélgetést rögzítettek a kamerák a kihívók között, miután nagy balhé tört ki a végjáték első napjának végén, amit elvesztettek.

Eddig is érezhető volt, hogy Hanna és Dorka részéről előbb vagy utóbb robbanni fog valami. Pár hétig bírták nagy vita nélkül, aminek középpontjában Hanna áll, aki kijelentette, nem való ebbe a csapatba, de ez még mind semmi.

A cikk a videó után folytatódik

Bálintnál is betelt a pohár, és elárulta, hogy valójába Hanna kérte meg Dorkát arra, hogy a beteg Dorcit küldje párbajra ellene, mert fél Grétitől. Ezt tagadták, és másképpen emlékeztek a történésekre, majd Bálintékat is kibeszélték.

Az sem tetszett nekik, ahogy Zalán megemelte a hangját velük szemben, és rendre utasította őket. „Ő a nagy megmondó?” – tette fel a kérdést Dorka, aki épp Hannával beszélgetett, amikor megérkezett hozzájuk Kata.

Kulcsár Edináék tagadják, hogy korábban is együtt lettek volna, babaprojektről sincs szó

Dorka szerint Dorci eddig végig azt mondta, hogy mennyire nem érzi jól magát az Exatlonban: „Addig is flegmán ült a padon, meg azóta is flegmán ül.” Dorka hangsúlyozta, nem fog párbajra küldeni olyasvalakit, aki a barátja, és Dorci nyilván nem az, ezek után pláne nem.

Dorkának nagyon furcsa, hogy Bálint felhozta ezt a sztorit, akit 19 éves kisfiúnak nevezett, míg Dorcit 20 éves kislánynak. „El kell mondani azt, hogy egy 19 éves kisfiú jól megérti, vagy jól kijön egy 20 éves kislánnyal… de nem fogok magyarázkodni, hogy mi volt két hete, egészen máshogy nézett ki a szituáció.”