Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,86 Ft
Euró
394,63 Ft
Font
461,52 Ft
Bitcoin
70,912 $

Exatlon-Lilla „visszatért”, újra exatlonos feladatokat teljesít (videó)

Szendy Lilla nem felejtett el versenyezni, hiába esett ki hosszú hetekkel ezelőtt az Exatlon Hungary harmadik évadából.

Fotó: Instagram/Szendy Lilla
Style

Hujber Dávid

Szerkesztő

Az idei évad az Exatlon Hungaryben eddig nagyon sok meglepetést, drámát és fordulatot hozott, hiszen több esélyes, favorit is párbaj nélkül esett ki. Dani volt az első ilyen versenyző a kihívóknál, amivel Bálint gyakorlatilag a legnagyobb riválisát engedhette el.

Franciska szintén az esélyesek közé tartozott, és ugyancsak egy lábsérülés vetett véget a versenyének. Janka talán még erősebb játékos volt nála, akinek pedig egy betegség miatt kellett hazautaznia. Soron kívül Szoboszlai Dominik az Arénában tart közönségtalálkozót az Európa-bajnokság előtt

Lilla „normál körülmények között” esett ki, tehát párbaj által. Rögtön az első ilyen eseményén búcsúzott, de azóta is szimbiózisban maradt az Exatlonnal, folyamatosan figyeli a műsort, illetve a theBIGfam vendége volt.

Exatlon: Dóri nem gyengén osztotta ki a csapattársát, a többiek csak néztek

Sőt, ha már ott volt, akkor kipróbált egy játékot, ami erősen hasonlított az Exatlonban látható feladatokhoz. Dani és Franciska biztatta Lillát, aki mindent beleadott, hogy teljesítse a feladatot, miközben a többiek figyelték.

„Meglesz két dobásból, gyerünk Lilla!” – mondta hangosan, határozottan Franciska. Végül nem járt sikerrel a csinos és szexi bajnok, amit a műsorvezetők drámai módon éltek meg. „Egy hajszálon múlt!” – tette hozzá Franci.