Az Európai Unió országai, köztük Franciaország, Svédország és Németország, igyekeznek biztosítani, hogy a kommunikáció akkor is folytatódhasson, ha az áramkimaradások miatt a területükön szétszórt több ezer mobilantennára telepített tartalék akkumulátorok kimerülnek.
Lengyelország és Bulgária után több európai ország is bajba kerülhet.
Ötéves mélypontra süllyedt az euró az amerikai dollárral szemben.
Tömegével hagyják el a háromszázezres kikötővárost.
A britek felvázolták, hogyan kellene kiszorítani az oroszokat Ukrajnából, ahol jelenleg is támadásokat indítanak.
A villanyautók terjedése nyomán merült fel, mennyi nyilvános elektromos töltőállomást volna érdemes telepíteni a következő másfél-két évtizedben.
A bukaresti egészségügyi minisztérium közleményben tudatta a betegség romániai felbukkanását.
Az ENSZ becslései szerint az orosz invázió február 24-i kezdete óta több mint ötmillió ember menekült el Ukrajnából.
Nyugati tisztviselők egyetértenek abban, hogy mi a célja Ukrajna fegyverekkel és egyéb segítséggel való támogatásának.
Oroszország több irányból igyekezett támadásokat végrehajtani, de az ukrán vezérkar szerint az ellenség visszavonult.
Fehéroroszország vezetése kifejezetten bosszús, amiért néhány szabotőr megpróbálta megakadályozni, hogy az ország könnyedén részt vegyen a háborúban.