Kissé kellemetlen jelentek zajlottak az orosz állami televízióban: egy szakértő elszólta magát, ugyanis mint kiderült, a beszélgetés során nem is említhették volna meg Limant, vagyis azt a kulcsfontosságú várost, melyet az ukrán erők sikeresen visszafoglaltak.
A brit miniszterelnök megígérte, hogy az ukrán katonák megkapják azokat a felszereléseket, amelyekre szükségük van országuk védelme érdekében.
Az ukrán elnök által közzétett videón látható az amerikai házelnök a kíséretével.
Elemzők szerint csak az idei évben akár 17% is lehet a visszaesés.
A brit külügyminisztérium vasárnap számolt be arról, hogy tudomásuk van egy orosz „trollgyár” működtetéséről, melynek célja, hogy dezinformációkat terjesszen az ukrajnai háborúról.
E kijelentés még 2009-ben hangzott el az orosz vezető részéről, amikor egy konferencián felszólalt.
Az oroszok két hónap, míg a németek két év alatt követték el a vérengzéseket.
Berlin és Róma nem tud megegyezni annak kapcsán, hogy vajon a németek elég kártérítést fizettek-e már a nácik által elkövetett háborús bűnök károsultjainak.
Személyi sérülés nem történt, de a kifutópálya használhatatlanná vált.
A polgármester ráadásul emberrablásokra is figyelmeztetett.
Oroszország védelmi minisztériumának közleménye szerint az ukrán erők civileket öltek meg a támadásaikkal, a pontos számok azonban nem ismertek.