Ám ez nem jelenti azt, hogy végig enyhe marad az idő, mivel a becslések szerint erős hidegbetörések is lehetnek.
Mariupol polgármestere kedden azt nyilatkozta, hogy az orosz erők közel 40 ezer ukránt telepítettek át Oroszországba a városból.
Videóra vették, ahogyan az egyik rakéta elhúz a lakóházak felett, miközben robbanásokról számoltak be a városban.
A mariupoli acélműből kimentett egyik ukrán nő meglepő beszámolója következik az evakuációról.
Az elmúlt 2 évben a koronavírus, az ellátásban és szállításban tapasztalható gondok, a mikrocsipek gyártásának csökkenése és az ukrajnai háború hatása is sújtotta az iparágat.
Egy friss videó bemutatja, hogy hogy néz ki most a brutálisan ostromlott Mariupol városa.
Lélegzetelállító videót készítettek egy ukrán vadászgépről felszállás közben, amely kifejezetten nehezített körülményeket kapott a nyakába.
Az ukrán elnök szerint Oroszország vezető diplomatája „a zsidó népet hibáztatja a náci bűnökért, erre pedig nincsenek szavak”.
A jelentések szerint egy teherszállító drón juttatta el a helyszínre a robbanószerkezetet, ám a támadási kísérletet időben el tudták hárítani.
Az Azov zászlóalj arról számolt be kedden, hogy az oroszok jelenleg is nagy erőkkel bombázzák a mariupoli acélművet, ám még mindig rengeteg civil rejtőzik az Azovsztalban.
A RIA Novoszti orosz állami hírügynökség legfrissebb jelentésében idézte a Putyin és Macron közötti telefonbeszélgetés során elhangzottakat.