Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Sorsolnak az Európa-ligában, Szoboszlaiék új ellenfelet kapnak

Sorsolnak az Európa-ligában, Szoboszlaiék új ellenfelet kapnak

Sorsolnak az Európa-ligában, Szoboszlaiék új ellenfelet kapnak
Fotó: EPA/ADAM VAUGHAN

A Bajnokok Ligája után az Európa-ligába is megtartják a negyed- és elődöntők sorsolását, amit élőben közvetít a televízió.

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga kéz a kézben halad előre, és már nem vagyunk túl messze attól, hogy szép lassan kiderüljön, kik lesznek ott a döntőben. Szoboszlai Dominik, aki hosszú távra tervez a Liverpoolnál, szintén érintett ebben, és a Liverpool nagy favoritja az Európa-ligának, sérülések ide vagy oda.

A cikk a videó után folytatódik

A Magyar Telekommal megállapodást kötött Szoboszlai abszolúte arra törekszik, hogy többek között az Európa-ligát is megnyerjék. Mint azt említettük, erre igen jók az esélyeik, és a Sparta Praha ellen már az első mérkőzésen eldöntötték a továbbjutás sorsát. Most pedig a negyed- és elődöntők sorsolásán a sor, amit pénteken az M4 Sport 13 órától fog élőben közvetíteni.