Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az elmúlt napokban kétszer is kórházba került Gáspár Zsolti

Az elmúlt napokban kétszer is kórházba került Gáspár Zsolti

Az elmúlt napokban kétszer is kórházba került Gáspár Zsolti
Fotó: TV2

Először azt gondolta, hogy nem lehet komoly a dolog, ezért pihenés nélkül folytatta a munkát, ám sajnos ennek meglett a következménye.

Gáspár Zsolti már jó ideje járja az országot, amelynek során adományokat oszt a gyerekeknek, időseknek és a rászorulóknak, a múlt hét folyamán pedig Győrben járt a csapatával, amikor egyszer csak úgy érezte, valami nincs rendben vele.

A cikk a videó után folytatódik

Először azt gondolta, hogy nem lehet komoly a dolog, ezért pihenés nélkül folytatta a munkát, miközben az lebegett a szeme előtt, hogy a gyerekek mindenhol izgatottan várják az érkezését, ám később olyan fájdalmak kezdték gyötörni, hogy kénytelen volt kórházba menni – írta a Ripost.

„Az a nagy helyzet, hogy napok óta komoly fájdalmaim voltak, de abban reménykedtem, hogy majd elmúlik, így folyamatosan úton voltam és jártam az ország óvodáit, idősotthonait és kórházait”

– mondta Zsolti.

Rengeteg hely van még, ahol elkél a segítség

Állítása szerint először múlt hét szombaton került kórházba, ahol megtudta, hogy mindkét veséje tele van apró kövekkel. Akkor a fájdalomcsillapító injekció segített és végül saját felelősségre haza is ment, de nem tartotta be az orvos pihenésre vonatkozó tanácsát, mivel másnap ismét útnak indult.

Sajnos ennek meglett a következménye, ugyanis útközben pokoli fájdalmai lettek, így a felesége visszavitte a kórházba, ahol gyógyszereket kapott, illetve abban bízik, hogy a vesekövek maguktól távoznak majd és nem kell komolyabb beavatkozásoknak alávetnie magát.

De persze azt sem szeretné, ha a munkája háttérbe szorulna, mivel elmondása szerint rengeteg hely van még, ahol elkél a segítség. Mindemellett az idei évben a határon túlra is szeretnének eljutni, mondván, a Kárpátalján, a Vajdaságban és a Felvidéken élők is „hozzánk tartoznak”, ám rá kellett jönnie, hogy most első az egészség.