Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elkezdik vizsgálni hazánkban a kínai vakcina dokumentációját

Elkezdik vizsgálni hazánkban a kínai vakcina dokumentációját

Elkezdik vizsgálni hazánkban a kínai vakcina dokumentációját

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára úgy fogalmazott, akár napokon belül megérkezhet hazánkba egy kínai oltóanyag dokumentációja.

A cikk a videó után folytatódik

Összességében három kínai céggel állnak a kapcsolatban, egy állami és két magán vakcinagyártó vállalattal. Az oltóanyag fejlesztési fázisa alapján az állami cég jelenleg előrébb tart, sőt még ebben az évben el is kezdenék használni a vakcinát.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet fogja majd megkapni a dokumentációt, az intézmény szakemberei átvizsgálják, ezt követően pedig véleményezik a látottakat. Amennyiben megfelelőnek tartják majd, úgy a későbbiekben még a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleménye is szükséges lesz a jövőbeli vásárláshoz – írja a Napi.hu.

Magyarország kormánya nem csak a kínai, de az orosz vakcina iránt is érdeklődik, a héten pedig magyar orvosokat küldtek ki Oroszországba, annak érdekében, hogy személyesen vizsgálhassák az oltóanyag hatékonyságát.

Az uniós projektek jelenleg kissé háttérbe szorultak, miután az EU tájékoztatása szerint a Pfizer vakcinagyártó először az Egyesült Államokba szállítja, így Európába elméletileg csak később kerül majd az oltóanyagból.