Szupergyors elektroneső zúdulhat a Földre
Az űridőjárás egyik új összetevőjét figyelték meg kutatók, mégpedig az úgynevezett szupergyors elektronesőt, amely a sugárzási övekből csapódik be az atmoszférába.
Zhang, et al.
Az elektronesők nem új keletűek, és legtöbbször nem is jelentenek különösebb problémát: az elektronok és más töltött részecskék a Föld mágneses mezőjében gyűlnek össze, ide-oda cikázva az északi és a déli pólus között. A napszél és a viharok néhányat közülük elszabadíthatnak, ezáltal lezúdulhatnak a Föld légkörébe, ahol hozzájárulhatnak a sarki fény kialakulásához.
A UCLA kutatói viszont egy teljesen új mechanizmust fedeztek fel, amely az eddig ismertnél nagyobb méretű és intenzitású elektronzáport hoz létre. A jelenség mögött az úgynevezett „whistler-hullámok” állnak, melyek a magnetoszféra plazmáján át tudják szűrni az elektromágneses hullámokat.
Ezek a hullámok képesek a plazmában lévő elektronokat energiával feltölteni, melynek hatására azok felgyorsulnak és kihullanak a sugárzási övekből – az így keletkező zuhatagok sokkal gyorsabban és nagyobb mennyiségben mozognak, mint a szokásos elektronesők.
A kutatócsoport a megfigyeléseket az ELFIN nevű mikroműhold-pár segítségével végezte, amelyek alacsony Föld körüli pályán elfoglalt pozíciójukból képesek az elektronesők észlelésére és mérésére.
Mindeközben a NASA THEMIS szatellitjeinek adatai alapján a whistler-hullámokat is mérték, a két adathalmaz kombinálásával pedig egyértelmű kapcsolatot mutattak ki a két jelenség között.
A szupergyors elektronesőket eddig nem vették figyelembe az űridőjárásra vonatkozó meglévő modellek és előrejelzések, pedig a tudósok szerint fontos lenne szem előtt tartani őket, mert ezek az események megzavarhatják az alacsony pályán keringő műholdakat, károsíthatják az áthaladó űrhajókat, illetve befolyásolhatják az asztronauták egészségét is.
