Nagyon kevés esély van arra, hogy életben találják a magyar hegymászót.
Mint arról korábban írtunk, Suhajda Szilárd nyomkövetője utoljára szerdán, nepáli idő szerint 19:30-kor jelzett, azóta semmilyen információ nem érkezett a Mount Everest meghódítására oxigén és serpák nélkül készülő hegymászótól.
Mai jelentések alapján láttak egy embert a 4-es tábortól nem messze, most pedig újabb hírek érkeztek egy csapattól, amely a ruházata alapján a Hillary-lépcső aljánál, 8780 méteren azonosította be Suhajdát.
Mint arról hegymászó közösségi oldalán beszámoltak, amikor a csapat elhaladt mellette, életjeleket mutatott, ám „fagyási sérülések nyomai és magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta.”
Indulnak érte, de szinte csoda kellene
„A háttércsapat az esti órákban megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy 26-án reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják Szilárdot. Ezzel egy időben három serpát elindítanak Szilárdért, akik optimális esetben már május 26-án, a késői órákban felérhetnek hozzá” – írták a posztban.
„A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban és hiszek a csodákban.” – mondta Legindi Tímea az expedíció kommunikációs munkatársa, Suhajda Szilárd felesége.