Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Dzsudzsákék edzője elmondta, miért kaptak ki az MTK ellen

Dzsudzsákék edzője elmondta, miért kaptak ki az MTK ellen

Dzsudzsákék edzője elmondta, miért kaptak ki az MTK ellen
Fotó: Srdjan Blagojevic, a Debrecen szerb vezetőedzője a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC – Rapid Wien visszavágó mérkőzésen a Nagyerdei Stadionban Debrecenben 2023. augusztus 17-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Váratlan vereségbe futott bele a Debrecen az MTK ellen, noha eddig igen jól teljesítettek a bajnokságban.

Az európai kupaszereplés nem éppen úgy alakult a Debrecen számára, mint azt tervezték. A Rapid Wien elleni döntetlen idegenben remek eredmény volt, viszont a visszavágón mintha minden a Debrecen szerencsétlenségére hajtott volna.

A cikk a videó után folytatódik

A bajnokságban sem alakultak jól a dolgok, miközben a Ferencváros 6-1-re ütötte ki a Paksot. A Debrecen hazai pályán fogadta az MTK-t, aminek 3-1-es vereség lett a vége, noha a hazai csapat már a 7. percben megszerezte a vezetést.

A vendégek 3 perc alatt fordítottak a 10. és a 13. perben szerzett találatukkal. A mindent eldöntő találat a 63. percben született meg Németh révén, és onnan már nem volt visszaút, nem tudtak mit tenni a Debrecen játékosai.

„Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelték a győzelmet, de azt is hozzá kell tennem, hogy ajándékba adtuk.” – nyilatkozott Srdjan Blagojevic, a Debrecen edzője, aki sajnálja a vereséget, és azt, hogy nem játszottak jól.

„A hibáinkért megbüntettek minket, a két gyorsan bekapott gól után nehéz volt visszajönni a mérkőzésbe. Nem szeretnék senkire ujjal mutogatni, hogy ki hibázott, folytatni kell a munkát, hogy a következő meccsen győzni tudjuk. Továbbra is ugyanúgy hiszek a csapatban.” – idézte a DVSC honlapja a szakembert.