Az MTK edzőjét is lesújtotta az eredmény a Kecskemét ellen, távolról sem gondolták volna, hogy mindez benne lehet a pakliban.
Úgy tűnik, hogy a Debrecen begyújtotta a rakétákat, és igen nagy tempóban kezdték meg a felzárkózást.
Ami eddig nem volt jellemző a Debrecenre, az már bármelyik csapat számára komoly veszélyforrást jelenthet.
Remek formában van a Debrecen, akik hosszú idő után elmozdultak a kiesőzónából, már a Zalaegerszeg van a helyükön a Kecskemét előtt a tabella legvégén.
Ugyan a két csapatot jelenleg sok pont választja el egymástól, egyáltalán nem kizárt, hogy a Debrecen legyőzze az MTK-t.
Nem sokan tippeltek volna arra, hogy a Ferencváros-MTK rangadón még csak gól sem születk vasárnap este az NB1-ben.
Robbie Keane nem tagadja, csalódott az eredmény láttán, miután újabb fontos pontokat hullajtott el a Ferencváros a bajnokságban.
Egyetlen egy gólt sem láthattak a nézők a Ferencváros-MTK rangadón, amivel újabb pontokat veszített a két fővárosi csapat.
Újabb három mérkőzést rendeznek az NB1-ben, amit természetesen élőben követhetünk figyelemmel az M4 Sporton és a Duna World csatornán.
Nem sokan gondolták volna, hogy az MTK kétszer is fel tud állni a padlóról, aminek a végén otthon tartják a 3 pontot.
Az MTK az utolsó percekben egyenlített ki a Videoton ellen, de az igazi dráma csak ezt követően jött.