Donald Trump azt állítja, Vlagyimir Putyin találkozni akar vele
Az USA megválasztott elnöke azt állítja, Oroszország vezetője, Vlagyimir Putyin találkozni akar vele az ukrajnai háború miatt.
Mindenki Trump elnöki visszatérésétől várja a békét Ukrajnában, ahol teljesen új helyzet állhat elő január 20-tól kezdődően, ugyanis akkor iktatják be a korábbi vezetőt, míg Joe Biden távozik, aki szerint legyőzhette volna a riválisát, ha nem lép vissza. Biden már megbánta a döntését, melyen sokan inkább mosolyogtak, hiszen rendkívül alacsonyak voltak a számai.
Trump bejelentette, előkészítés alatt áll egy találkozó közte és Vlagyimir Putyin orosz elnök között, ugyanakkor a republikánusok vezetője nem adott határidőt a köztük lévő tárgyalások kapcsán. Ami biztos, január 20-án beiktatják az USA elnökeként, és attól a ponttól kezdődően felgyorsulhatnak az események.
2022 februárja óta tart az ukrajnai invázió, és ugyan Kijev is békét akar, attól tartanak, hogy egy gyors békemegállapodásnak nagy ára lehet Ukrajna szempontjából, kezdve a területek elvesztésével. Trump tanácsadói olyan javaslatot tettek le az asztalra a háború befejezésére, amivel gyakorlatilag Ukrajna nagy részét belátható időre átengednék Oroszországnak.
„Találkozni akar, mi pedig ezt előkészítjük.” – mondta Trump Putyinról. „Putyin elnök találkozni akar. Ezt már nyilvánosan is elmondta, túl kell jutnunk ezen a háborún.” – idézte a Reuters Trumpot, aki mindenképpen véget vetne a két ország vitás helyzetének, mely gazdasági szempontból is óriási károkat okozott.
Rövidesen az ukrán és az orosz kormány is reagálhat Trump nyilatkozatára, mely nagy reményt jelenthet az Ukrajnában élők és a katonák számára, illetve azon orosz katonáknak, akik jelenleg is a fronton harcolnak.