Deutsch Tamás szerint a Tisza és a DK „politikai vérszerződést” kötött Brüsszelben
Mint mondta, ennek jegyében tegnap már a néppárti-baloldali többség, köztük a Tisza Párt és a DK európai pártjaival egy háborús ultimátummal felérő határozatott fogadott el az EP-ben.
Deutsch Tamás, a Fidesz alapító politikusa a közösségi oldalán osztott meg egy videórészletet a Mokkából, amelyben arról beszél, miszerint az Európai Parlamentben egy koalíció jött létre, egy írásos politikai megállapodás a néppárt, a szocialisták és a liberálisok között. „Tehát az történt, hogy szoros politikai együttműködésre, a politikában a lehető legszorosabb együttműködésre egyfajta politikai vérszerződést kötött a Tisza Párt európai pártja, a Néppárt és Gyurcsány Ferencék pártjának európai pártja, az Európai Szocialisták” – jelentette ki.
Ezután Deutsch azzal folytatta, hogy ma egy „politikai vérszerződés” van Brüsszelben Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc vagy Dobrev Klára között. Elmondása szerint ennek a megállapodásnak az a tartalma, hogy az ukrajnai háborút korlátozás nélkül kell támogatni, hogy az illegális migrációt támogatni kell, hogy új adókat kell kivetni és természetesen a „jogállamisági zsarolás” eszközét alkalmazni kell.
„És mit tesz az ég? A politikai koalíció, magyarra lefordítva a Tisza, DK, Magyar Péter, Gyurcsány Ferenc a politikai vérszerződés jegyében tegnap már egy olyan európai parlamenti határozatot fogad el az Európai Parlament, aminek a részese a Tisza Párt európai pártja, meg Gyurcsányék európai pártja, amelyik azt mondja, hogy mindegyik országnak kötelező lenne a nemzeti össztermékének a 0,25%-át ukrajnai katonai támogatására fordítani” – részletezte a Facebookon közzétett videóban a politikus.
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament arra akarná kötelezni az összes országot, hogy eurómilliárdokkal, országonként eurómilliárdokkal a háborút támogassa. „Mint egy bevásárlólista, megmondja ez a koalíció, a Tisza és a Demokratikus Koalíció, Magyar és Gyurcsány megmondja Magyarországnak, hogy milyen fegyvereket kéne szállítanunk. Megmondja azt, hogy nekünk nem szabadna egy békepárti politikát folytatni. Felszólítja Trump elnököt, hogy nehogy békepolitikát folytasson, hanem az ukrajnai háború támogatója legyen” – közölte.
A politikus korábban arról beszélt, hogy szerinte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke „bármit megtesz” Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének annak érdekében, hogy ne függesszék fel a mentelmi jogát az EP-ben. „Semmilyen meglepő dolgot nem látok. Kilóra adták el magukat a brüsszeli elitnek a Tisza Párt európai parlamenti képviselői”. Ám szerinte mindemellett „van még egy oka ennek a politikai üzletelésnek”.