Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Minden, amit tudni érdemes Cristiano Ronaldo szerződéshosszabbításáról

Minden, amit tudni érdemes Cristiano Ronaldo szerződéshosszabbításáról

Minden, amit tudni érdemes Cristiano Ronaldo szerződéshosszabbításáról
Shutterstock

Hivatalosan is bejelentették, hogy Cristiano Ronaldo két évvel meghosszabbította szerződését a szaúdi Al-Nassr csapatával, így a portugál klasszis legalább 2027-ig marad a klubnál, azaz egészen 42 éves kora után is folytatja pályafutását a Közel-Keleten.

A korábbi megállapodása június végén járt volna le, és az utóbbi hónapokban egyre több pletyka keringett esetleges távozásáról, ezeket azonban most végérvényesen lezárta. A bejelentést követően Ronaldo a közösségi médiában osztotta meg érzéseit. „Egy új fejezet kezdődik. Ugyanaz a szenvedély, ugyanaz az álom. Írjunk együtt történelmet”

A cikk a videó után folytatódik

    A sportág történetének egyik legsikeresebb játékosa 2022 decemberében igazolt az Al-Nassrhoz, miután viharos körülmények között elhagyta a Manchester Unitedet. A szerződtetése akkor világszinten szenzációt keltett, nemcsak a játékos futballtörténeti jelentősége, hanem az elképesztő fizetése miatt is. Ronaldo a hírek szerint évi 177 millió fontot keresett, ezzel minden idők legjobban fizetett labdarúgójává vált.

    Bár az Al-Nassr nem tudott újabb hazai bajnoki címet ünnepelni Ronaldo érkezése óta, a portugál támadó góljai döntő jelentőségűek voltak. A BBC megemlíti, a legutóbbi idényben 41 mérkőzésen 35 alkalommal volt eredményes, és immár második egymást követő szezonban lett a Szaúdi Pro Liga gólkirálya.

    Ronaldo még mindig termeli a gólokat

    Összességében eddig 111 tétmeccsen lépett pályára az Al-Nassr színeiben, és ezeken 99 gólt szerzett, ezzel tovább növelte esélyét arra, hogy elérje a legendás 1000 gólos álomhatárt. Jelenleg klub- és válogatott szinten összesen 938 találatnál jár.

    Ronaldo tehát nemcsak klubszinten aktív, hanem a nemzetközi porondon is továbbra is meghatározó ikon. Alig több mint két hete Portugáliával megnyerte a Nemzetek Ligáját, és célja, hogy 2026-ban hatodik alkalommal is ott legyen a világbajnokságon.

    Érdekesség, hogy alig egy hónappal ezelőtt a szaúdi bajnokság zárultával Ronaldo egy sokatmondó posztot tett közzé, amiben így fogalmazott: „A fejezet lezárult”. Az Al-Nassr ekkor újfent trófea nélkül zárt, és mindössze a harmadik helyen végzett a bajnokságban. A kijelentés tovább fokozta a találgatásokat egy esetleges távozásról, különösen annak fényében, hogy a klub nem kvalifikálta magát a klubvilágbajnokságra, amit az Egyesült Államokban rendeznek meg.

    Gianni Infantino, a FIFA elnöke nemrég azt is felvetette, hogy Ronaldo csatlakozhatna valamelyik résztvevő csapathoz a tornán, ám a támadó ezt visszautasította. Mint mondta, „kapott ajánlatokat olyan kluboktól, amelyek részt vesznek a tornán, de elutasította ezeket.”