Christian Eriksen elhagyhatta a kórházat, de nem ment rögtön haza

Fotó: Twitter/DBU - En Del Af Noget Større
not image

Hujber Dávid

2021. június 18. - 18:27

A hivatalos tájékoztatás szerint Christian Eriksen majdnem egy héttel a kórházba kerülését követően elhagyhatta az őt ápoló egészségügyi intézményt

Nemcsak Dánia, hanem az egész világ felkapta a fejét arra, ami a dán válogatott legnagyobb sztárjával történt az elmúlt hétvégén az Európa-bajnokság csoportmérkőzésén, amikor hirtelen összecsuklott.

A helyzet olyannyira súlyos volt, hogy újra kellett éleszteni a játékost, de szerencsére már az első kísérlet sikeres volt. Magánál volt, amikor hordágyon levitték a pályáról, onnan pedig rögtön kórházba szállították.

Nemrég derült ki, hogy pacemakert kapott, ami később adott esetben megmentheti az életét. Egyelőre nem tudni, hogy folytathatja-e a karrierjét, mivel még lehetne pár erős éve a legmagasabb szinten.

Most azonban a legfontosabb, hogy jól van, és a hivatalos tájékoztatás szerint pénteken elhagyhatta a kórházat. Ezután meglátogatta a válogatott csapattársait Helsingorban, ahonnan hazafelé veszi az irányt, hogy a családjával legyen.

A hivatalos közleményben az Inter játékosa is mondott pár szót, megköszönvén azt a hihetetlen támogatást, amit a világ különböző kapott. Kiemelte, hogy az operációja rendben ment, és a körülményekhez képest jól van.

Továbbá nagyon örült, amikor újra láthatta a csapattársait, különösen a tegnap esti fantasztikus mérkőzés után, és nem kérdés, hogy hétfőn is szorítani fog értük Oroszország ellen. „Nagyon jó volt újra látni a srácokat a tegnap esti fantasztikus mérkőzés után. Mondanom sem kell, hogy hétfőn Oroszország ellen drukkolni fogok nekik.”