Rutinellenőrzésnek indult, előállítás lett belőle.
A házaspár eltűnésének körülményei határozottan rejtélyesek: kigyulladt a házuk, ám ők előző nap délután ismeretlen helyre távoztak, s azóta sem adtak életjelet magukról.
Ügyfeleitől készpénzben vette át a biztosítási díjakat, egy részét pedig megtartotta magának, ezzel 20 millió forintos kárt okozva a biztosítótársaságnak.
A bűncselekmény az I. kerület egyik középiskolájában történt, a sérültet a mentők kórházba vitték, a késelőt a helyszínen elfogták.
Az elmúlt napokban is rengeteg határsértővel szemben kellett intézkedniük a rendőrségnek.
Az erzsébetvárosi rendőrök résen voltak, azonnal intézkedtek a két személlyel szemben, akiket mintavétel céljából előállítottak.
A spanyol hatóságok már körözték a járművet, amit időközben lefoglaltak a hatóságok, így ez az ügy most véget érhet.
Orvosi segítségre szorulhat az a 20 éves férfi, akit jelenleg is keresnek a rendőrök, de egyelőre nem akadtak a nyomára.
Döbbenetes eset történt Budapesten: egy 28 éves férfi közös, 3 éves gyermekük szeme láttára szúrta meg több alkalommal volt párját.
Alapvetően sem illik és nem mellékesen törvénytelen is valótlan bejelentéseket tenni a rendőrségen, azonban az, amit a budapesti férfi csinált, egészen döbbenetes: két órán belül kétszer hazudta a rendőröknek, hogy robbanóanyagot helyezett el két helyszínen.
A zánkai férfi olyan erővel lökte meg élettársát egy szóváltás közepette, hogy a nő a földre zuhant, melynek következtében jobb vállában törést szenvedett.