Egy idős hölgyet rabolt ki, ám az egyenruhások egy pillanatig sem késlekedtek és alig egy órán belül elfogták a gyanúsítottat.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon a három férfival szemben kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A NAV több mint 400 hasonló esetről tud, összesen akár 18 ezer liter gázolajat is eladhattak a kutasok törvénytelenül.
A videóban látható kerékpáros hálát adhat az őrangyalainak, mert nagyon kevésen múlt az élete, addig az ittas vezető jogosítványát akár örökre is bevonhatnák.
Tolna megyében lettek figyelmesek a rendőrök egy tuning Ladára, amiről fotókat is közöltek, miután illegálisnak minősítették az autót.
A 41 éves férfinek nem volt jogosítványa, de az is kiderült a nyomozás során, hogy a kamionnal sem volt érvényes műszakija.
A budapesti rendőrök végül sokkolóval ártalmatlanították az agresszív vendéget, az incidensben senki nem sérült meg.
A férfi több értéktárgyat is eltulajdonított, többnyire mobilokat és táblagépeket, de a zsákmányai között volt arany fülbevaló és pénztárca is.
A rendőrség jelenleg is keresi a 9 éves szegedi kisfiút, akit egyelőre nem találnak, és a lakosság segítségét kérik.
A 36 éves férfit zavarta apósa alkoholista életmódja, kegyetlen módon végzett vele, végül azonban lebukott.
Egy 32 éves férfi és egy lakó között alakult ki szóváltás, miután a férfi egy ismerősét látogatta volna meg: végül azonban a szóváltásból tettlegesség lett, a lakó pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.