Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Boris Johnson nem látja, hogyan lehetne „újra normalizálni” a kapcsolatokat Putyinnal

Boris Johnson nem látja, hogyan lehetne „újra normalizálni” a kapcsolatokat Putyinnal

Boris Johnson nem látja, hogyan lehetne „újra normalizálni” a kapcsolatokat Putyinnal
Fotó: A brit miniszterelnök, Boris Johnson. MTI/AP/Matt Dunham

A brit miniszterelnök azzal vádolta Putyint, hogy az ukrajnai invázióval „súlyosan megsértette” az emberi jogokat, emellett a nemzetközi jogot is.

Boris Johnson egyik interjújában arról nyilatkozott, miszerint nagyon is úgy tűnik, hogy az orosz elnök számára „rendkívül nehéz lesz a megbánás”, s bár semmit sem tart lehetetlennek, ennek ellenére nem látja be, hogyan lehetne „újra normalizálni” a kapcsolatokat Putyinnal.

A cikk a videó után folytatódik

Elmondása szerint az orosz vezető „súlyosan megsértette” az emberi jogokat, emellett a nemzetközi jogot is, továbbá „bűnös abban, hogy egy teljes mértékig ártatlan ország ellen indított egy abszolút barbár támadást”.

Úgy véli, „a renormalizálással azt a hibát követnénk el, mint amit 2014-ben a Krím annektálása után”, amely számos kockázatot vetne fel, ezért országa világosan kijelentette, hogy „a rövid válasz erre a kérdésre az, hogy nem”.

A Sky News cikkéből kiderül, miszerint az Egyesült Királyság ígéretet tett arra, hogy Svédország és Finnország segítségére siet, amennyiben a két országot támadás éri.