Dollár
397,19 Ft
Euró
419,12 Ft
Font
489,06 Ft
Bitcoin
17,169 $

Bolsonaro: “elég volt a koronavírus-járvány miatti nyafogásból”

Brazíliaváros, 2020. július 7. Jair Bolsonaro brazil elnök a koronavírusjárványról tart sajtótájékoztatót Brazíliavárosban 2020. március 18-án. A 65 éves Bolsonaro 2020. július 7-én bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. MTI/EPA-EFE/Joedson Alves
Külföld
not image

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Miközben Brazíliában újabb negatív rekordokat döntött meg a koronavírus-járvány áldozatainak száma, Jair Bolsonaro elnök csütörtökön arról beszélt, hogy a lezárások és korlátozások semmit sem oldanak meg.

2020-ban az Egyesült Államok után Brazíliában vesztette életét a legtöbb covid-fertőzött.

Soron kívül Sajtóértesülések szerint húsvétig maradhat az árstop

Miközben az USA-ban a vakcinációs programnak köszönhetően visszaesett a koronavírus-betegek elhalálozási rátája, addig a latin-amerikai országban újból berobbant a pandémia.

“Elég volt a nyafogásból és az akadékoskodásból. Meddig folytatódhat még ez az egész? Meddig kell még otthon maradnunk és bezárkóznunk? Senki sem bírja már ezt elviselni. Rendkívül sajnálom a halottakat, azonban egy új megoldást kellene találnunk” – mondta Bolsonaro a legutóbbi gyűlésén.

Az egészségügyi minisztérium közleményéből kiderült, csütörtökön 75 102 covid-fertőzöttet regisztráltak a hatóságok, közülük 1 699-en haltak bele a súlyos szövődményekbe, ami az elmúlt hetek egyik legmagasabb értékének mondható – írta a France 24 portál.

Az újfent felerősödő járvány következtében az ország fővárosában, Brazíliavárosban, valamint a legnépesebb metropoliszban, São Paulóban új rendeleteket léptettek érvénybe, és még Rio de Janeiróban is korlátozásokat eszközöltek, így például a turisták és a helyiek nem látogathatnak ki éjszaka a strandokra és a tengerparti éttermekbe, illetve bárokba.

A vakcinahiány Brazíliát is érintette, ezért a kormány azon dolgozik, hogy a lehető legmegbízhatóbb forrásokból további utánpótlásokat tudjanak beszerezni – ennek érdekében megkezdték a tárgyalásokat a Pfizerrel, a Jansennel és a Modernával, ezáltal összesen 82 millió adag covid elleni védőoltás érkezhet az országba.