Dollár
395,74 Ft
Euró
416,96 Ft
Font
483,85 Ft
Bitcoin
16,888 $

A BioNTech 2030-ra rák elleni vakcinával készül

Fotó: MTI/Vajda János
Orvostudomány
not image

Fazekas Kiara Barbara

Szerkesztő

Még az évtized vége előtt elérhetővé válhatnak a rák ellen kifejlesztett vakcinák, a világjárvány egyik legsikeresebb koronavírus-vakcinája mögött álló férj és feleség csapata szerint.

Uğur Şahin és Özlem Türeci, akik társalapítói voltak a BioNTech nevű német cégnek, amely a Pfizerrel együttműködve állított vakcinát a koronavírus ellen, elmondták, hogy olyan áttöréseket értek el, amelyek miatt optimisták a rák elleni vakcina ügyében – írja a The Guardian. 

Soron kívül Követelésekkel teli listát kapott Budapest a taxisoktól és a közművek dolgozóitól

Türeci professzor elmondta, hogy a BioNTech covid-vakcinájának középpontjában álló mRNS-technológiát hogyan lehet úgy átalakítani, hogy az immunrendszert a betolakodó koronavírusok helyett a rákos sejtek megtámadására késztesse.

Arra a kérdésre, hogy az mRNS-alapú rák elleni vakcinák mikorra készülhetnek el a betegek számára, Sahin professzor azt mondta, hogy „2030 előtt” már rendelkezésre állhatnak.

A BioNTech már a világjárvány kitörése előtt is dolgozott mRNS típusú rák elleni vakcinákon, de a cég a globális vészhelyzet miatt átállt a koronavírus elleni oltások előállítására. A cégnek jelenleg több rák elleni vakcina van klinikai vizsgálatban.

A német cég azt reméli, hogy a bélrák, a melanoma és más ráktípusok kezelésére is ki tud majd fejleszteni kezeléseket, de még jelentős akadályok állnak előtte. A daganatokat alkotó rákos sejtek sokféle fehérjével lehetnek tele, így rendkívül nehéz olyan vakcinát készíteni, amely az összes rákos sejtet megcélozza, az egészséges szöveteket pedig nem.

Türeci azonban továbbra is óvatos maradt a munkával kapcsolatban: „tudósként mindig habozunk azt mondani, hogy meglesz a rák gyógymódja. Számos áttörésünk van, és tovább dolgozunk rajtuk”.