Bellingham megnyerte a meccset a Real Madridnak az Almeria ellen

Fotó: EPA/Carlos Barba
Sport
not image

Hujber Dávid

Szerkesztő

Eddig tökéletesen működik Ancelotti új igazolása, ezúttal két góllal köszönt be, ami 3 pontot ért a Real Madridnak.

Igazi futballparadicsomban volt részük a sport szerelmeseinek szombaton, ráadásul magyar vonatkozásban is. A Liverpool is pályára lépett, Szoboszlai nemcsak kezdő volt, hanem két gólból is kivette a részét.

Soron kívül Három kontinensen rendezik meg a 2030-as világbajnokság meccseit

Ezek után nem lehetett meglepetés, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya lett a meccs legjobbja, addig a Manchester United ismét sok helyzetet hagyott ki, melynek a végén a Tottenham 2-0-ra nyert.

A spanyol ligában is zajlanak az események, a Real Madrid az Almeria otthonában lépett pályára. Rosszul kezdődött Ancelotti csapatának a mérkőzés, miután Arribas már a 3. percben vezetéshez juttatta csapatát.

A Real Madrid képes volt reagálni erre, Bellingham először a 19. percben egyenlített, majd a 60-ban előnyhöz juttatta a Realt. Közte, az első félidő hosszabbításában Kroos ugyan betalált, a VAR-os elemzés végén visszavonták azt.

A mindent eldöntő találat V. Junior nevéhez fűződik, amit Bellingham készített elő. Ezzel még inkább egyértelművé volt, ki lesz a meccs embere, és hamar az új kedvencé is vált Madridban.