Bejelentette a legújabb pénzügyi intézkedéseket Budapest főpolgármestere
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon nyilvánosságra hozott videójában jelentette be azokat az intézkedéseket, amelyek útján a nehéz pénzügyi helyzetbe jutott főváros költségvetését fogják helyretenni.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon nyilvánosságra hozott videójában jelentette be azokat az intézkedéseket, amelyek útján a nehéz pénzügyi helyzetbe jutott főváros költségvetését fogják helyretenni.
A főpolgármester elmondta, hogy többek között a koronavírus-járvány hatására meglehetősen nehéz pénzügyi helyzetbe, válságba sodródott a főváros, melyet orvosolni kell, ezért új intézkedések mellett döntöttek, amellyel „nem megszorítani, hanem valóban takarékoskodni terveznek”.
Karácsony elmondta, hogy nem megszorításokat akarnak a fővárosban, mely az csak újabb megszorításokba torkollik, és nem a kisemberen akarják a pénzt megspórolni, hanem ezúttal magukon, vagyis a városvezetésen fognak spórolni, ezért számos politikai jellegű, vezetői és bürokrata posztot megszüntetnek.
Karácsony Gergely egyrészt bejelentette, hogy megszüntetik az úgynevezett főpolgármesteri keretet, amely eddig 200 millió forintot biztosított a mindenkori városvezetés számára különböző támogatásokra. A főpolgármestere hozzátette, ebben az évben már megspórolták ennek felét, de végül a teljes megszüntetés mellett döntöttek.
Nem fogják pótolni Dorosz Dávid helyét, aki főpolgármester-helyettesi posztjáról mondott le nemrégiben, így a főpolgármesternek újra négy helyettese lesz. Ezen felül nyolcról ötre csökkenti a fővárosi bizottságok számát, és csökkenteni fogják a frakciók költségvetéseit.
Karácsony bejelentette, hogy megszűntetnek két fővárosi intézményt is, a Mozaik háttérintézetet, valamint a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatóságát, ugyanakkor hozzátette, hogy ezek feladatait más intézmények fogják átvenni, valamint azt is, hogy az átszervezése nem fogja érinteni sem a dolgozókat, sem a piaci árusokat, sem a fogyasztókat.
A legnagyobb bejelentés viszont ezután következett, ugyanis Karácsony megerősítette, hogy 5 fővárosi városüzemeltetéssel foglalkozó cég fog összeolvadni a Stadtwerke-modell mintájára, amelyről a főpolgármester hozzátette, hogy Bécsben és Berlinben például egy nagyon jól működő modell volt.
Ennek értelmében pedig a Budapesti Városüzemeltetési Holdingot, a Főkertet, az FKF-et, a Főtávot, a Budapesti Temetkezési Intézetet és a Főkétüszt egy városüzemeltető céggé vonják össze, melyről Karácsony elmondta, hogy 2023-ban egyébként is meglépték volna ezt, ám a válságára való tekintettel hamarabb kényszerültek erre.
Megerősítette, hogy a szakmai dolgozókat itt sem fogja érintetni az átszervezés, viszont a vezetői és politikai jellegű pozíciókat annál inkább. Megszűntetnek ugyanis 21 felügyelőbizottsági helyet, „és lehet, hogy nem lesz ennyi vezetőre és igazgatóra szükség, így ennyi szolgálati autó sem lesz”-
Karácsony szerint a cél az, hogy az indokolatlan vezetői posztok megszüntetésével, és a racionálisabb beszerzésekkel milliárdokat spóroljon a város. Ennek a tervét egyébként Walter Katalin, a Budapest Városvezetési Holding vezérigazgatója dolgozta ki, és január 1-től Mártha Imre, az FKF és Főtáv vezetője fogja a gyakorlatban megvalósítani és az új cég vezetésével bízták meg.
A főpolgármester végezetül bejelentette, hogy a „város legnagyobb és legnehezebb helyzetben lévő cégének”, a BKK-nak a vezetésével Walter Katalint bízta meg. Karácsony végezetül elmondta, Budapest pokoli nehéz helyzetben van, és kormányzati segítségre sem számíthatnak, de minden megtesznek azért, hogy rendbe jöjjön a helyzet.