Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Hatalmas orosz vagyont zároltak, amit Ukrajna kapott meg

Hatalmas orosz vagyont zároltak, amit Ukrajna kapott meg

Hatalmas orosz vagyont zároltak, amit Ukrajna kapott meg
Shutterstock

A brit védelmi minisztérium szerdai tájékoztatása szerint már meghaladta az egymilliárd fontot – mintegy 455 milliárd forintot – annak a fegyverzetnek az összértéke, amelyet London a zárolt orosz vagyoneszközök hozamából vásárolt Ukrajna számára.

John Healey brit védelmi miniszter, aki előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben, hangsúlyozta: „Ennek a finanszírozási forrásnak a felhasználásával Nagy-Britannia több százezer tüzérségi lövedéket, több száz légvédelmi rakétát, valamint alkatrészeket vásárolt Ukrajna számára, emellett új szerződéseket kötött az ukrán fegyveres erők felszerelésének és járműveinek karbantartására.”

A cikk a videó után folytatódik

A miniszter hozzátette, hogy az elmúlt ötven napban – az ukrajnai védelmi kontaktcsoport júliusi ülését követően, ahol a katonai szállítmányok felgyorsításáról döntöttek – London „csaknem 4,7 millió kézifegyver-lőszert, 60 ezer tüzérségi lövedéket és rakétát, több mint 2500 drónt, kétszáz elektronikai hadviselési rendszert, száz egységből álló könnyűfegyver-szállítmányt, 30 járművet, valamint drónelhárító és egyéb légvédelmi eszközöket” juttatott Ukrajnába.

A brit kormány a szankciók alapján Nagy-Britanniában zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából 2,26 milliárd font (mintegy 1025 milliárd forint) értékű fegyvervásárlási hitelcsomagot állított össze Ukrajna számára. A hitelt teljes egészében hadfelszerelések – köztük légvédelmi és tüzérségi eszközök, valamint harcjárművek javításához szükséges részegységek – beszerzésére fordíthatják.

A londoni kormány álláspontja szerint „a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére”, ezért a zárolt orosz vagyoneszközök hozama felhasználható Ukrajna pénzügyi támogatására. Ugyanakkor többször hangsúlyozták, hogy ez nem jelenti a befagyasztott orosz tőke elkobzását.

A brit védelmi tárca megerősítette: a zárolt orosz vagyon hozamából finanszírozott hitelcsomagon túl az Egyesült Királyság 2025-ben 4,5 milliárd font értékű katonai támogatást is nyújt Ukrajnának, adósságot nem generáló adományok formájában.

Liner/MTI