Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,38 Ft
Euró
393,57 Ft
Font
460,35 Ft
Bitcoin
70,199 $

BBC: akár a börtönből is irányíthatja az országot Trump

Egyedül a főügyészen múlik, hogy végül lesz-e ügy mindebből, s letartóztatják-e a politikust, ám még ez sem fogja megakadályozni őt az elnöki ambícióiban.

Fotó: Donald Trump volt amerikai elnök beszédet mond a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) a Maryland állambeli National Harborban 2023. március 4-én. MTI/EPA/Jim Lo Scalzo
Észak-Amerika

Koós Alexandra

Szerkesztő

Korábban beszámoltunk róla, hogy Donald Trump arra számít, hamarosan letartóztatják, ami szimpátiát ébresztett a támogatói körében, s mindez nem sokkal azután derült ki, hogy (a Soros György által támogatott) Alvin Bragg manhattani kerületi főügyész az év elején bizonyítékokkal állt elő.

Mindez arra vonatkozik, hogy Michael Cohen, Trump korábbi ügyvédje 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek a 2016-os elnökválasztási kampány idején, a nő pedig azt állította, hogy évekkel korábban viszonya volt az egykori elnökkel, és a pénzt azért kapta, hogy hallgasson az ügyről. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Cohen 2018-ban elismerte, hogy a Stormy Danielsnek és egy másik nőnek címzett pénzátutalásokkal megsértette a szövetségi kampányfinanszírozási szabályokat, emellett azt állította, hogy Trump (aki 2024-ben újra indul az Egyesült Államok elnöki tisztségéért) utasította őt a kifizetésekre.

Pénzbírságot vagy börtönbüntetést is kaphat

A kifizetés önmagában még nem lenne illegális, ám ahogy történt (már ha ez valóban igaz) vétségnek számít New York államban, emellett arra gyanakodnak, hogy mivel ez hatással volt a kampányra, a választási törvényt is megsérthette, vagyis így már bűncselekményről lenne szó – írta a Mandiner.

A BBC szerint egyedül a főügyészen múlik, hogy végül lesz-e ügy mindebből, ha pedig Trumpot vád alá helyezik, és esetleg vétségért elítélik, akkor bírságot kell fizetnie, ám ha bűncselekményért ítélik el, akár négy év börtönt is kaphat.

Ám az amerikai alkotmány nem tiltja, hogy elítélt közhivatalért induljon, sőt akár be is töltse azt, beleértve az elnökséget is (Eugune V. Debs pl. 1920-ban a börtönből kampányolt), s ezt a Newsweeknek meg is erősítette Alan Dershowitz jogász, aki szerint vád alá fogják helyezni Trumpot New York nem fair jogi gyakorlata miatt.