Bántalmaztak és prostitúcióra kényszerítettek egy fiatal nőt, bilincsben a nógrádi emberkereskedő család
Elfogták az elkövetőket, akik jelenleg is letartóztatásban vannak.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség javaslatára a bíróság elrendelte egy 55 éves férfi, egy 54 éves nő és fiuk, egy 27 éves férfi letartóztatását. A vád szerint a család egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt kényszerített prostitúcióra, és elvették az így keresett pénzét.
A nyomozás alapján a 27 éves férfi már 2022 elején rávette élettársát, hogy anyagi ellenszolgáltatásért végezzen szexuális cselekményeket. Amikor a férfi később börtönbe került, a nő a szülőkhöz költözött, akik ugyan befogadták, de továbbra is rákényszerítették, hogy folytassa a prostitúciót, és a megszerzett pénzt teljes egészében át kellett adnia részükre.
A szülők állandóan felügyelték a nőt és amikor az megpróbált kibújni a kötelezően előírt találkozók elől, vagy abba akarta hagyni a prostitúciót, ezt érzelmi zsarolással és testi bántalmazással akadályozták meg.
A helyzet pedig csak tovább romlott, amikor a férfi kiszabadult a börtönből, ugyanis ő is tovább folytatta a nő kizsákmányolását. A három elkövető még az interneten is hirdette a nő szolgáltatásait, és később külföldre is vitték, ahol szintén prostitúcióra kényszerítették, az ott megkeresett pénzt pedig szintén elvették tőle.
A nőnek végül 2024 májusában sikerült megszöknie. Az elkövetők ellen emberkereskedelem és kényszermunka bűncselekménye miatt indult eljárás. A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája helyt adott a főügyészségi indítványnak, és elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. Az ügyész elfogadta a döntést, azonban a gyanúsítottak és ügyvédjük fellebbeztek, így a határozat egyelőre nem jogerős.