Mindezt azért tette, hogy hivatalosan is indulhasson Tajvanon az elnökségért.
Öt orvvadászt ítéltek el, akik egy nőstény tigrist és kölykét ölték meg.
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy már pénteken enyhíti a tesztelési korlátozásokat azokra vonatkozóan, akik Kínában érkeznek.
A detonáció egy hétemeletes épületben történt, két szint is összeomlott.
A kínai tisztviselő szerint a két ország között folyamatosan nő a feszültség, s ez elsősorban Washington hibája.
Dél-koreai jelentések szerint Észak-Korea hamarosan nagyszabású hadgyakorlatot tarthat, melynek részeként levegőbe küldök az új interkontinentális ballisztikus rakétájukat (ICBM).
A hivatalos jelentés szerint 6-os erősségű földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek déli részét a keddi napon.
Félő, hogy tovább fog növekedni az áldozatok száma Indonéziában a földcsuszamlás miatt, jelenleg több tucatnyi embert keresnek.
Japán második próbálkozása a következő generációs H3-as rakétával kudarcot vallott az indítást követően, ami miatt az űrügynökség megsemmisítési parancsot adott ki.
Észak-Korea figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne merje kilőni a rakétáikat a tesztelések során.
A sebesültet kórházba szállították, hogy minden szükséges kezelést megkaphasson, sajnálatos módon azonban később életét vesztette.