Az emberiség által fogyasztott halfajok szervezete is mikroműanyagokkal van tele
Szabad szemmel alig látható műanyagdarabkák milliárdjai úszkálnak az óceánokban és tengerekben világszerte, a mikroműanyagok egészen a felszíntől a legmélyebb árkokig szennyezik a vízkészleteket.
A Föld vízkészleteit szennyező mikroműanyagok azokból az egyszer használatos nagyobb műanyagokból származnak, mint a bevásárlószatyrok és ételtároló dobozok. Ezek a mikroműanyagok nagyon aprók, szabad szemmel nem vagy csak alig láthatóak, széles körben használt termékekből származnak, és miután a vizekben landolnak, akár szandékosan, akár véletlenül, de könnydén elfogyasztják őket a vadállatok.
Az Ecowatch összefoglalója szerint egy nemrég közzétett tanulmány során azt vizsgálták, hogy a tengeri halak, többek között azok is, amiket emberi fogyasztásra halásznak, hogyan nyelik le ezeket a szintetikus darabkákat. Az eddigi kutatások során megállapították, hogy legalább 386 tengeri halfaj, ebből 210 emberi fogyasztásra használt faj fogyasztja rendszeresen a mikroműanyagokat.
A vadállatok által elfogyasztott műanyagok nem számítanak újdonságnak, az első megfigyelés 1969-ből származik. Azóta több mint száz folyóiratban került publikációra a problémával kapcsolatos anyag, ezeknek az összefüggű tanulmányoknak a könnyebb áttekintésére hoztak most létre egy adatbázist, amely 1972-től 2019-ig tartalmazza a halak műanyagfogyasztására vonatkozó cikkeket.
Az gyűjtemény 129 tudományos szaklap tanulmányait tartalmazza, melyek során a kutatók összesen 555 halfajnál vizsgálták a problémát globális szinten. Ebből az 555 fajnak legalább a kétharmadánál megállíptható, hogy rendszeresen nyelnek le a veszélyes, emészthetetlen műanyagokból.
A kutatás során nem csak a mikroműanyagokra koncentráltak a tudósok, hiszen ahhoz különleges felszerelésre, mikroszkópokra és összetett technikákra van szükség, azonban amikor kimondottan ezeket keresték, arra jutottak, hogy ötször több műanyagot találtak összesen a halak szervezetében, mint amikor csak a nagyobb darabok tanulmányozására volt lehetőség.
40 év tudományos anyagának áttekintéséből egyértelműen kiderült, hogy a műanyagok lenyélésének problémája növekvő tendenciát mutat, és csak az elmúlt évtizedben megduplázódott az egyes halfajoknál a plasztikfogyasztás mértéke.
Annak ellenére, hogy a műanyagok fogyasztásának élettani hatásairól egyelőre nem sokat lehet tudni, arra már találtak bizonyítékot, hogy a mikro, és a még kisebb nanoműanyagok képesek egy hal emésztőrendszeréből az ember által elfogyasztott izomzatába vándorolni.
A tanulmány felhívja a figyelmet a további kutatások, különösen a mikroműanyagok élettani hatásainak vizsgálatának fontosságára a figyelmet, és az is fájdalmasan egyértelművé vált, hogy a „ha nem látom, nem is létezik” elv a vízkészletek szennyezésére nem nyújt megoldást.
