Az egyik legfontosabb tanítás, amit átadhatunk a gyermekünknek az óvodában
Ha mindezt megtesszük, gyermekünk nagyobb eséllyel válhat igazán jó emberré az élete során, megtanulván az emberséget, és azt, hogy a segítség természetes dolog.
Emberi életünk egyik legkülönlegesebb szakasza, amikor gyermeket várunk, majd a születését követően elkezdjük őt nevelni. A lehetőségek tárháza végtelen, mert számtalan irányba indulhatunk el, amikor egy gyermek neveléséről beszélünk.
Sok esetben mintha csak tojásokon lépkednénk, mert szeretnénk, hogy az utódunk gyerekkora tökéletes legyen, de közben tiszteljen bennünket, a családját, valamint ha hibázik, akkor azt ismerje be, és így tovább. Talán nem is létezik ennél nagyobb feladat, és arról a változóról még nem is beszéltünk, hogy a gének által a gyerek már alapvető tulajdonságokkal jön világra, amik nem szoríthatóak háttérbe.
Nem létezik két ugyanolyan gyerek, így ugyanolyan szülő sem. A nevelés is csak hasonló lehet, ugyanolyan nem! Nem szabad görcsösen ragaszkodnunk bizonyos sémákhoz, egyszerűen „csak” figyelnünk kell arra, amit a gyermekünk mond, és arra, ahogyan cselekszik. Ez az első években kiemelten fontos, ami sok mindenről dönthet.
Most egy olyan „elemet” szeretnénk kiemelni, melynek használatával a gyerek nagyobb eséllyel válhat igazán jó emberré, és hasonlóan jó emberekkel ismerkedhet meg. Minél több jó ember veszi körül, annál nagyobb biztonságban lehet az élete során. Manapság ez különösen nagy kincset jelent.
Az óvodás korszak az, amire még igazán vissza tudunk emlékezni. Sokan vagyunk, akik akkor nagy barátságokat kötöttek, és azok még mindig tartanak. Mi azok közé tartozunk, akik erősen pártolják a gyerek óvodás időszakát. Most főként azokhoz beszélünk, akiknek a gyermekei óvodába járnak, vagy fognak.
Egy ilyen intézményben rengeteg különböző karakter kerül egymás mellé, és miután mindenki máshogy neveli a gyerekét, valamint egyesek azt igen rosszul teszik, a gyerekek még inkább eltérnek egymástól: viselkedés, szokások… A gének itt is közrejátszanak, nemcsak a jó oldalt tekintve, ami még nehezebbé teszi mindezt.
Az egyik legfontosabb, amit megtaníthatunk a gyerekünknek, az a gyengébb védelme. A gyengébbet ebben az esetben ne értsük félre, de mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mentális szinten is vannak erősebbek és gyengébbek, amivel semmi probléma nincs. Később ez sokat változhat, különösen, ha adott esetben a mi gyerekünk az „erősebbek” közé tartozik, és úgy neveljük, hogy segítse a „gyengébbeket”.
Ha ezt sikeresen tesszük, akkor nemcsak a mi gyermekünk indul el egy szép úton, hanem annak a gyereknek is sokat változhat a későbbi élete, aki épp segítséget kapott a társától. Ebben a korban még mindig rendkívül intenzív, és egy fájdalmas emlék akár az egész életre is kihathat. Emiatt fontos, hogy a mi gyerekünk ne álljon be abba a bizonyos sorba, akik a gyengébbeket támadják, kiközösítik, mert ő kicsivel „másabb”, mint a többiek. Akár már egy kicsivel nagyobb,elállóbb fül is támadófelületet jelenthet. Ezt magunkon is tapasztaltuk…
A saját példánkból tudhatjuk, hogy a szüleink a nevelés során erre is sokszor felhívták a figyelmünket. Nyilván, ha alapból benned van ez a „védelmi” ösztön, akkor mindez még könnyebb, de a gyerekkel való folyamatos kommunikáció, ami ezt a területet is érinti, kiemelten fontossá tud válni.
Ne gondoljuk azt, hogy a gyerekünkkel nem lehet ilyen dolgokról beszélni, mert igenis lehetséges! Rendkívül értelmesek, érzékenyek és befogadóak a különböző témákra, sokszor ösztönösen is. Ezzel az óvónők dolgát is megkönnyíthetjük, hiszen minél kevesebb a konfliktus, annál többet foglalkozhatnak az előremutatóbb dolgokkal.
Kizárni azonban ezt soha nem tudjuk, ami nem baj, mivel a szükséges rosszak közé tartozik, amikor a gyerekünk belekerül egy ilyen helyzetbe. Figyeljünk rájuk, mert vannak szituációk, amikről csak ők tudnak, és nem feltétlen mesélik el azt otthon. A jelek azonban beszédesek, és ha megvan a kellő bizalom a gyerek és a szülő között, akkor hamar megtalálhatjuk az utat a kisebb titkaihoz.
