Amikor pokolian fáj elengedni valakit, akiért még mindig lángol a szíved…

Vannak az életben bizonyos helyzetek, amikre nincs igazi gyógyír, csak az idő, mely egyszerre dolgozik ellenünk és nekünk, de mi vagyunk azok, akiknek ki kell tartaniuk a viharban.

Az életünk során megannyi kihívással szembesülünk, amiket néha nagyon nehezen élünk meg, és úgy tűnhet, mindig esni fog. Ebben az időszakban kell a legerősebbeknek lennünk, és nem szabad azt gondolnunk, hogy egyedül vagyunk ezzel. Soron kívül Csak pár felhő zavarhatja meg a szombati napsütést

Ebben a pillanatban is sok-sok millió ember szenved ilyen-olyan módon attól, hogy nem lehet azzal, akit igazán szeret. Az idő múlásával megtanulhattuk, hogy a múltat kár felhozni, és puszta időpazarlás azon gondolkodni, hogy mit tehettünk volna másképp.

Milyen egyszerű lenne visszaforgatni az idő kerekét, és nem elkövetni azokat a hibákat… Ez azonban csak a filmekben létezik, a valóság sokkal kegyetlenebb, és szürreálisabb tud lenni. A mély fájdalom arra is ráébreszt, hogy mennyi érzés van bennünk, és amit érzünk, az igaz lehet, nem pusztán a pánik generálja, mert az más…

Megannyi helyzet szülhet hasonló érzéseket, amikor valakit elveszítünk, és görcsösen próbálunk ragaszkodni a másikhoz, amivel valójában csak még távolabb kerül tőlünk. Bármennyire is égető ez a fájdalom, ami bennünk dúl, tiszteletben kell tartani a másik döntését, még ha ez az esetek kisebb százalékában nem is végleges, hiszen soha nem tudhatjuk, mit hoz a jövő…

Azt sem tudtuk, hogy létezik ilyen lelki fájdalom, és egyik pillanatról a másikra. Ez a férfi és a nő oldaláról is más, mert általában a nők erősebbek. Már csak emiatt sem hívhatjuk őket a „gyengébbik nemnek”, és sok példa van arra, hogy erősebbek, mint a férfiak.

Különösen nehéz a dolgunk, ha az általunk szeretett fél nagyon határozott, erős egyéniség, aki egy bizonyos pont után már nem mutat gyengeséget. Ez még nem jelenti azt, hogy ne lennének érzései, vagy ne gondolna a másikra, vagy ne hiányozna neki.

Ha nem tartjuk tiszteletben a kérését, nemcsak még nagyobb viharba keveredhetünk, talán soha nem látjuk őt viszont. Mintha csak ott lenne az a bizonyos alma a fán, és azt nem szedhetjük le, pedig olyan szépen csillog, és szinte érezzük a szánkban a zamatos ízt.

Az ízt korábban számtalanszor érezhettük, de a rossz döntéseink sorozatával az, akit annyira szeretünk, elhalványult. Elhalványult a fénye, és, ha akaratlanul is, de ártottunk neki. Nem szabad önzőnek lennünk, és hagynunk kell, hogy újra magára találjon, kivirágozzon, bármennyire is hiányzik az illata, a nevetése, a hangja, a mozdulatai…

Hogy ez járhat-e azzal, hogy másokkal randevúzik, vagy hamar belelép egy következő kapcsolatba? Igen, ami csak növeli a fájdalmat, de ha igazán szeretjük őt, képesek vagyunk arra, hogy önzetlenül szeressük, és egy olyan világot építsünk fel magunkban, ami kevesebb fájdalommal jár, hiszen megkért bennünket, hogy ne zárkózzunk be, ne a vihar felé kormányozzuk a hajónkat, mivel azzal neki sem segítünk.

Hinni abban, hogy a két lélek újra egymásra talál, nem butaság, ugyanakkor a helyén kell kezelnünk ezt. Ez lehet akár csupán 5% is, vagy egyre kevesebb, vagy néha több… Sosem tudni, a következő másodpercet sem látjuk előre, és ez az egyik legszebb és legérdekesebb dolog az életünkben.

Emlékezzünk, egy váratlan pillanatban érkezett, és az mennyire szép, különleges is volt… A pillanatok azok, amikért élünk, még ha egy időre le is kell mondanunk róluk. Ha képes is vagy elengedni valakit, legyenek azok hónapok, vagy évek, ez még mindig nem jelenti azt, hogy a szíved ne lángolna továbbra is érte, csak egyszerűen a lángot eltakarod, és hagyod önmagában égni, a maga természetesen módján… Az idő minden leírt és belső kérdésre választ fog adni, még ha most lassabban is ugrálnak a mutatók.