Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kisebb eséllyel lesznek koronavírusosak az allergiások

Kisebb eséllyel lesznek koronavírusosak az allergiások

Kisebb eséllyel lesznek koronavírusosak az allergiások
Twenty20

Jó híreket kaptak az allergiával küzdő betegek, ugyanis bár a tudósok még nem értik, hogy miért, de kisebb eséllyel fertőződnek meg coviddal.

A témában végzett, elsősorban megfigyeléses vizsgálatot tavaly május és idén február között végezték, 15 ezer brit állampolgár bevonásával. A szigetországban négyből egy embert érint valamilyen túlérzékenység, vagyis a betegség előfordulása igen gyakori – olvasható a Health Europa tudományos folyóiratban.

A cikk a videó után folytatódik

Az önkénteseknek meg kellett adni, hogy pontosan hány évesen, milyen életkörülmények között élnek, hol dolgoznak, valamint a testsúlyukkal, magasságukkal kapcsolatos adatokat is rögzítették, valamint azt is, hogy vannak-e régóta fennálló egészségügyi problémáik, továbbá milyen gyógyszereket szednek.

A vizsgálati időszak alatt 446 személy, vagyis a résztvevők mintegy 3 százaléka kapta el legalább egyszer a koronavírust, és összesen 32-en kerültek kórházba a fertőzés okozta betegség miatt.

Akiknél allergének által kiváltott (atópiás) betegségeket, például ekcémát vagy szénanáthát regisztráltak, 23 százalékkal kisebb volt a valószínűsége annak, hogy az egyén elkapja a koronavírust. Azoknál pedig, akiknél egy atópiás betegség és az asztma is jelen volt, ez 38 százalékra emelkedett.

Arra egyelőre nem találtak magyarázatot, pontosan mi okozhatja ezt a furcsa jelenséget, de könnyen lehet, hogy főként azért, mert az allergiások sokkal hajlamosabbak odafigyelni az étrendjükre és a védelmi intézkedésekre.