Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

A magyar lakosság szerint is jelentős drágulás történt az élelmiszerárakban

A Pulzus Kutató által készített közvélemény-kutatásból kiderült, a magyarok 59 százaléka úgy gondolja, egyetlen év alatt két számjegyű mértékben, vagyis közel tíz százalékkal drágultak a különböző termékek az üzletekben.

A magyar lakosság szerint is jelentős drágulás történt az élelmiszerárakbanUnsplash
Belföld
Author image

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A Napi.hu megbízásából készített felmérés eredményei alapján a megkérdezettek több mint egynegyede érzi úgy, hogy 6-10 százalék közötti volt a drágulás 2020 óta, míg 10 százalék észlelt kisebb mértékű, 1-5 százalékos áremelkedést.

A válaszadók mindössze 2 százaléka mondta azt, hogy nem nőttek az árak a mindennapokban, 1 százalékuk szerint pedig csökkenés történt a hazai piacon.

A legerősebben a középkorúak korcsoportja érzékeli a tíz százaléki fölötti drágulást, ami párhuzamban állhat a folyamatosan enyhén növekvő inflációval.

Amíg a 60 év felettiek körében ez az arány 62 százalék, addig a középkorúaknál 71 százalék, a fiataloknál pedig 46 százalék.

Zelenszkij már most kijelentette, biztosan nem megy bele abba, amit Putyin követel

Zelenszkij már most kijelentette, biztosan nem megy bele abba, amit Putyin követel

Donald Trump amerikai elnökön a sor, hogy meggyőzze Ukrajna elnökét az orosz feltételek elfogadásáról.

Kutatás: nagyobb eséllyel hal meg, akit közvetlenül a hétvége előtt operálnak

A legvalószínűbb ok a tanulmány egyik szerzője szerint nem más, mint az, hogy ilyenkor már kisebb a rendelkezésre álló személyzet.

Távozhat a Liverpool egyik legfontosabb láncszeme

A Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk körül felröppent találgatások szerint a védő szívesen csatlakozna Harry Kane-hez a Bayern Münchennél, noha a német bajnoki címvédő egyelőre nem tett lépéseket a holland védő megszerzéséért.

FELKAPOTT