Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Jelentős drágulás lehet idén nyáron az üdülőparadicsomokban

10-15 százalékos áremelkedésre számíthatnak azok, akik úgy döntenek, idén nyáron a népszerű turistaparadicsomok felé veszik az irányt.

Jelentős drágulás lehet idén nyáron az üdülőparadicsomokbanUnsplash
Külföld
Author image

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Az ATV Híradó riportjából kiderült, hogy a koronavírus-járvány negatívan hatott a turizmusra is, a kieső bevételek pótlása miatt pedig jelentős drágulás várható az üdülőközpontokban.

Az Isztriai félszigeten lévő Rovinj a magyarok legkedveltebb úti célja, és ez idén sem fog változni, védettségi igazolvánnyal ugyanis Horvátországba is mehetünk nyaralni, mivel hazánk kétoldalú megállapodást kötött déli szomszédunkkal. Ilyen szerződés eddig Horvátországgal, Szerbiával, Szlovéniával, Montenegróval és Bahreinnel született, miközben Görögországgal is folynak a tárgyalások.

Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője szerint a turizmusból élő mediterrán országok nagy része szinte biztosra vehető, hogy elfogadja a védettségi igazolványt, ezért érdemes minél hamarabb lefoglalni az utakat.

Bakó hozzátette, Nyugat-Európából és a skandináv országokból nagyon komolyan megkezdődtek a lekötések, ezért várhatóan kevesebb hely lesz, egyúttal közölte, bár a forint árfolyama nagyon meghatározó, nem számít drasztikus drágulásra.

A népszerű helyeken ezzel szemben drágulás várható, egyes üdülőparadicsomokban 10-15 százalékos emelkedés is elképzelhető, miközben akciókkal várják az utazókat, attól viszont nem kell tartani, hogy az idei tengerpari nyaralás füstbe megy.

Kiss Richárd Róbert turisztikai szakújságíró elmondta, a belföldi turizmus július-augusztusban a tavalyi rekordot is megdöntheti, a klasszikus 600 ezer fős horvátországi látogatószámot viszont nem fogjuk elérni, annak ellenére, hogy Horvátország lehet a legnépszerűbb, majd Görögország, végül Olaszország.

Riasztó számok, dominóként dőlnek be a német cégek

Riasztó számok, dominóként dőlnek be a német cégek

A német gazdaság recessziós időszakában minden eddiginél magasabbra, 22,4 százalékkal emelkedett a vállalati fizetésképtelenségek száma 2024-ben, ami a 2015-ös év óta nem tapasztalt szintet ért el.

Folytatódnak a földrengések a nápolyi szupervulkán térségében

Egyre fokozódik a nyugtalanság Dél-Olaszországban, miután a Nápolytól nyugatra fekvő Flegrei-mezők térségében újabb földrengések rázták meg a területet, köztük egy 3,9-es erősségű rengés, amely szombat délután következett be.

Rekordmagas járványgörbe után már az enyhülés jelei mutatkoznak

A március eleji adatok szerint jelentősen mérséklődött a légúti megbetegedések száma Magyarországon, azonban még mindig közel háromszázezer ember kereste fel orvosát ilyen panaszokkal.