Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,33 Ft
Euró
389,22 Ft
Font
454,33 Ft
Bitcoin
64,167 $

Rendkívül fontos döntés a magyar kormánytól a vakcinák beszerzése kapcsán

Magyarország kormánya ezzel a döntésével sokkal több vakcinát szerezhet be a jövőben, így hamarabb kezdődhetne meg a tömeges oltás.

Belföld

A T-800-as

Szerkesztő

A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy az emberek a lehető leghamarabb megkapják a koronavírus elleni oltását. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy legyenek enyhítések, melyekről továbbra sem lehet szó március első napjáig.

A csütörtöki kormányinfón kiderült, hogy a magyar kormány minden olyan oltóanyag beszerzését lehetővé teszi, amivel legkevesebb több mint egymillió embert beoltottak, illetve engedélyezték azokat. Soron kívül Három év börtönt is kaphatnak a kegyetlen állatkínzók

A kormány azonban egyértelművé tette, hogy a magyar hatóságok az eddigi rendszer szerint meg fogják vizsgálni az adott vakcinákat, és ha azt rendben találják, azok alkalmazhatóvá válnak Magyarországon.

“A pandémia megfékezésére a demokráciák nem alkalmasak”

Az oltások továbbra is önkéntesek és ingyenesek lesznek, illetve az emberek választhatnak a gyártók között, ha azok elérhetővé válnak.

Nagy Márton szerint Magyarország az űripar egyik meghatározó szereplője lehet

A nemzetgazdasági miniszter szerint minden adott ehhez.

Erik ten Hag visszavágott José Mourinho megjegyzései után

Mourinho félig viccelődve azt mondta, soha nem kapott olyan szintű "támogatást", mint amilyet a holland élvez a Manchester Unitednél, most pedig ten Hag is reagált.

Három év börtönt is kaphatnak a kegyetlen állatkínzók

Vannak, akik szigorúbban büntetnék az állatkínzókat, de a törvény ezt nem mindig teszi lehetővé különböző enyhítő körülmények figyelembevétele okán.