Az elmúlt idők során jelentősen megszaporodott azon munkavállalóknak a száma, akik kiégéssel küzdenek, melyen a jelenleg világunkat uraló koronavírus-járvány egy cseppet sem segített.

Az elmúlt évtizedben jelentős előrelépést sikerült tenni a mentálhigiéniás betegségek körüli tabuk szétverése terén, már egyre többen merik felvállalni, ha depresszióval, szorongással és kiégéssel küzdenek. Ezzel kéz a kézben egyre többen fordulnak szakember segítségéhez, hogy sikerüljön túllendülni az időleges problémán.

A probléma ettől függetlenül nem oldódott meg, holott tényleg pozitívum, hogy már több figyelmet kap. A kiégés problémája elsősorban a munkavállalókat érinti, akik olykor egészen hosszú időre is ki tudnak esni a munkahelyről a krónikus stressz miatt. A WHO által is elismert a betegség, melynek mind fizikai, mind érzelmi kimerítő hatásai is vannak egyaránt.

A kiégés pedig nem válogat, ugyanis a legsikeresebb Szilícium-völgybeli startup vezetőktől egészen az irodai munkásokon át bárkit elérhet. A Monster által készített felmérés pedig jól mutatja, hogy a koronavírus-járványnak milyen hatása volt a jelenségre: az otthonról dolgozók 69 százaléka számolt be kiégésről, mely 35 százalékos növekedés a 2 hónappal korábbi állapotokhoz képest.

Stela Salminen finn kutatónő rengeteget foglalkozott ezzel a témával a kutatásai során, és elmondta, hogy elsősorban azzal oldható meg a probléma, ha a betegeknek sikerül felismerniük, hogy a betegeknek a saját kezükben van az irányítás, vagyis el kell hinniük, hogy tetteikkel tudják befolyásolni környezetüket és a saját életüket.

A kutatónő szerint meglepően egyszerű lehet akár az első lépés a gyógyulás felé, az is elegendő lehet, ha az ember változtat az alvási szokásain. Hozzáteszi, ezen felül más módszerek is léteznek a probléma kezelésére, például rehabilitációs programok, luxus elvonulások, általában véve a kognitív terápiák, de lehet akár egy új tevékenység vagy hobbi bevezetése is.

A Pénzcentrum megjegyzi, hogy bár fontos az önmagunkról való gondoskodás és a gondolkodásmódunk megváltoztatás, emellett kialakulóban van egy új gondolatmenet, miszerint az alkalmazottakra helyezett túl nagy teher és felelősség kontraproduktív, és olykor a kiégést éppen a munkahelyek és ésszerűtlen igényeik idézik elő.

Salminen úgy gondolja, hogy a gyógyulás nem kizárólag az egyénen múlik, és magát a problémám nem szabad kizárólag egyéni felelősségnek betulajdonítani. Hozzáteszi, amennyiben az érintett munkahelyén nem következnek be számottevő változások, és nem csökkentik a terheket, „naivitás” lenne arra számítani, hogy a krónikus stressz nem fog kiújulni.

Salminen végezetül megemlíti, hogy a kiégésből való kilábalásnak nagyon fontos feltétele lehet, hogy az egyén magánélete kiegyensúlyozott legyen. Megerősíti ezt egy dán kutatás is, amelyben rájöttek, hogy az elvált személyek hamarabb válnak a kiégés áldozatává. A kutatónő hozzáteszi, úgy tűnik, hogy a támogatás megtalálása az első lépés a gyógyulás felé.