Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a modern ember nem egyetlen földrajzi központból indult hódító útjára, hanem Afrika különböző régióiban élő csoportok kölcsönhatásai révén alakult ki, miközben a tudósok eddig elsősorban az éghajlati viszonyokkal magyarázták, hogy ezek a populációk hol telepedtek meg.

Az új eredmények azonban arra utalnak, hogy egy másik, rendkívül erős tényező is befolyásolta őseink mozgását és megtelepedését, mégpedig a fertőző betegségek jelenléte, különösen a malária.

Sok ezer évvel ezelőtt

A Science Advances folyóiratban közzétett tanulmányban a Max Planck Geoantropológiai Intézet, a Cambridge-i Egyetem és több partnerintézmény kutatói azt vizsgálták, hogy a Plasmodium falciparum által okozott malária milyen hatást gyakorolt az emberi populációk elhelyezkedésére 74 ezer és 5 ezer évvel ezelőtt. Ez az időszak meghatározó jelentőségű volt, hiszen még azelőtt zajlott, hogy az ember széles körben elhagyta volna Afrikát, ugyanakkor a mezőgazdaság sem alakította át alapjaiban a betegség terjedésének feltételeit.

Az eredmények szerint a malária, amely az egyik legrégebbi és legkitartóbb fertőző betegség az emberiség történetében, jelentős szerepet játszott a letelepedési mintázatok formálásában, mivel a magas fertőzési kockázatú térségek távol tartották a közösségeket, és ezzel hosszú időre elszigetelték egymástól az egyes csoportokat – tért ki rá a ScienceDaily.

G

Kövess minket a Google-ben

Legyen a Liner a követett forrásod

Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.

Beállítom

Ez a több tízezer éven át fennálló elkülönülés meghatározta, hogy a populációk mikor és hogyan találkoztak újra, miként keveredtek egymással, valamint hogyan cseréltek genetikai állományt, ami végső soron hozzájárult a ma tapasztalható emberi genetikai sokféleség kialakulásához.

Pontosabb becslések születtek

„Három jelentős szúnyogkomplexum fajeloszlási modelljeit használtuk fel paleoklimatikus modellekkel együtt” – magyarázta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Margherita Colucci, a Max Planck Geoantropológiai Intézet és a Cambridge-i Egyetem kutatója. „Ezeket járványtani adatokkal kombinálva képesek voltunk megbecsülni a malária terjedésének kockázatát a Szaharától délre eső Afrikában.”

A kutatócsoport ezt követően összevetette a maláriakockázatra vonatkozó becsléseket azzal a rekonstrukcióval, amely azt mutatta meg, milyen környezeti feltételek között élhettek az akkori embercsoportok ugyanebben az időszakban és térségben. Az elemzés egyértelmű mintázatot tárt fel, mivel az emberek következetesen elkerülték, vagy nem tudtak tartósan megmaradni azokon a területeken, ahol a malária terjedése különösen intenzív volt.

„E döntések hatásai az elmúlt 74 ezer év emberi demográfiáját formálták, és valószínűleg még korábban is érvényesültek” – hangsúlyozta Andrea Manica professzor, a Cambridge-i Egyetem kutatója és a tanulmány egyik vezető szerzője. „Azáltal, hogy a malária feldarabolta az emberi közösségeket a tájon, hozzájárult a ma látható népességszerkezet kialakulásához. Nem csupán az éghajlat és a fizikai akadályok határozták meg, hol élhettek az emberi populációk.”

Az eredmények új megvilágításba helyezik a kérdést

A kutatók szerint az eredmények új megvilágításba helyezik a betegségek szerepét az emberi evolúció korai szakaszában, mivel eddig ritkán tekintették a fertőzéseket olyan alapvető tényezőnek, amely már az őstörténet mélyrétegeiben is meghatározó volt.

„Ez a tanulmány új kutatási irányokat nyit az emberi evolúció vizsgálatában” – tette hozzá Eleanor Scerri professzor, a Max Planck Geoantropológiai Intézet vezető kutatója. „A betegséget ritkán vették figyelembe fajunk legkorábbi történetének alakítójaként, és ősi DNS hiányában ezt nehéz is volt vizsgálni. Kutatásunk azonban új keretet ad annak feltárásához, milyen szerepet játszottak a fertőzések az emberiség mély múltjában.”