Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Irán olyat szólt be az USA-nak, amit kevés ország merne megtenni

Irán olyat szólt be az USA-nak, amit kevés ország merne megtenni

Irán olyat szólt be az USA-nak, amit kevés ország merne megtenni
Shutterstock/Illusztráció

Különösen ebben a feszült helyzetben, amikor Irán újabb nagyon súlyos támadással nézhet szembe.

Az olajárak meredek emelkedése nemcsak gazdasági, hanem politikai hullámokat is keltett, miután Irán egyik vezető politikusa nyilvánosan gúnyolta ki az Egyesült Államok álláspontját és az ahhoz kapcsolódó előrejelzéseket.

A cikk a videó után folytatódik

Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni parlament elnöke közösségi médiában reagált a fejleményekre, és élesen bírálta az amerikai kormányzatot, külön kiemelve Donald Trump egyik szövetségesét, Scott Bessent pénzügyminisztert. Mindeközben az USA újabb támadásra készülhet.

Ghalibaf bejegyzésében azokra utalt, „akik az olajblokád elméletét erőltetik, és 120 dollár fölé hajtották az olaj árát”, majd ironikusan hozzátette: „Következő megálló: 140” – vagyis szerinte az árak további emelkedése is várható. A politikus ezzel nemcsak a piaci folyamatokat kommentálta, hanem egyértelműen politikai kritikát is megfogalmazott az amerikai döntéshozók irányába.

Irán furcsa hangsúlyt választ

A Sky News megemlíti, a bejegyzésben az iráni házelnök azt is állította, a Trump-adminisztráció „hulladék tanácsokat” kap, és ezzel összefüggésben elutasította azokat a korábbi figyelmeztetéseket, amelyek szerint Irán olajinfrastruktúrája rövid időn belül súlyos károkat szenvedhet. Ghalibaf konkrétan reagált arra az amerikai kijelentésre, miszerint az iráni olajlétesítmények akár három napon belül „felrobbanhatnak” a felhalmozódó készletek miatt, és ezt így kommentálta: „Három nap telt el, és egyetlen kút sem robbant fel.”

A politikus még tovább ment, amikor azt sugallta, hogy az iráni vezetés teljesen biztos abban, hogy az amerikai állítások nem állják meg a helyüket, és ezt egy provokatív kijelentéssel is alátámasztotta: szerinte akár 30 napig is ki lehetne tolni az időszakot, és élőben közvetíteni az olajkutakat, hogy bizonyítsák, nem történik semmilyen robbanás.

A következő cikkhez görgess lejjebb