Denis Villeneuve jelenleg a Dűne-univerzum lezárásán dolgozik, miközben már javában készül a Dűne második részének folytatására, a Dűne Messiására, amely iránt hatalmas az érdeklődés, különösen azután, hogy a rendező a CinemaCon közönségének levetítette az első hét percet.

A Frank Herbert monumentális regényét sikeresen vászonra adaptáló filmes munkája kétségtelenül korszakos vállalás, ugyanakkor sokan hajlamosak megfeledkezni arról, hogy közel egy évtizeddel korábban már elkészítette talán legszemélyesebb és legmélyebb hatású alkotását.

Az Érkezés új szintre emelte a sci-fiket

A 2016-ban bemutatott Érkezés első pillantásra klasszikus idegeninváziós történetnek tűnik, valójában azonban egy rendkívül intim, emberközpontú dráma, amely a kommunikáció, az idő és a veszteség kérdéseit vizsgálja.

A főszerepben Amy Adams látható, aki Louise Banks nyelvészt alakítja, azt a visszahúzódó és analitikus gondolkodású szakembert, akit az amerikai hadsereg kér fel, amikor tizenkét különös űrhajó lebegni kezd a Föld különböző pontjai felett. A katonai vezetés gyors válaszokat és egyértelmű szándékot akar, Louise azonban türelmes, módszeres megközelítésével egészen más utat választ – tért ki rá a Collider.

Kapcsolat az idegenekkel

A Jeremy Renner által alakított fizikus, Ian támogatásával hónapokon át próbál kapcsolatot teremteni a heptapodokkal, miközben fokozatosan felismeri, hogy az idegenek gondolkodása alapjaiban tér el az emberi logikától.

Nyelvük nem lineáris szerkezetű, hanem körkörös, amely az időhöz való viszonyukat is tükrözi, hiszen egyszerre érzékelik a múltat, a jelent és a jövőt. A történet kulcsa abban rejlik, hogy az idegenek azért érkeznek, mert több ezer év múlva szükségük lesz az emberiség segítségére, ezért most egy ajándékot adnak, amely később biztosíthatja a túlélésüket.

Egyszerre nyugodt és feszült a film

A film egyik legerősebb állítása az, hogy a globális együttműködés nem csupán lehetőség, hanem létkérdés, még akkor is, ha a történelem során az emberiség ritkán bizonyította ennek képességét. Míg a Dűne története azt mutatja be, milyen veszélyeket hordoz a messianisztikus vezetők köré szerveződő vak hit, addig az Érkezés azt vizsgálja, milyen eredményekhez vezethet a bizalom és az összefogás.

Az alkotás érzelmi súlyát azonban nem csupán a világpolitikai feszültség adja, hanem Louise személyes története is, amely fokozatosan bontakozik ki a néző előtt. A nő látomásokat él át egy kislányról, akiről kezdetben azt feltételezi, hogy a múltjához tartozik, ám ahogy egyre inkább elsajátítja a heptapodok időszemléletét, ráébred, hogy ezek a képek a jövőt mutatják. Megtudja, hogy a gyermeke meg fog születni, majd gyógyíthatatlan betegségben fiatalon meghal, és ez a felismerés egyszerre megrázó és felemelő.

A történet igazi mondanivalója

A történet nem a tragédia elkerüléséről szól, hanem annak elfogadásáról, hogy az élet örömei és fájdalmai elválaszthatatlanul összetartoznak, különösen akkor, ha az idő nem lineáris folyamatként létezik.

Louise döntése, hogy a jövő ismeretében is vállalja a gyermeket, a film legmeghatározóbb állítása, ami szerint az elmúlás elkerülhetetlensége nem teszi értelmetlenné a boldogság pillanatait. Az egyik utolsó jelenetben Ianhez fordulva azt mondja, „Elfelejtettem, milyen jó érzés volt, amikor a karjaidban tartottál”, ami egyszerre fejezi ki a veszteség fájdalmát és az együtt töltött idő értékét.