Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Két esti szokás, ami növelheti a szívroham kockázatát

Két esti szokás, ami növelheti a szívroham kockázatát

Két esti szokás, ami növelheti a szívroham kockázatát
Shutterstock/Illusztráció

A rendszertelen lefekvési idő jelentősen növelheti a súlyos szív- és érrendszeri események esélyét.

Az alvás nem helyettesíti a testedzést, ugyanakkor kulcsszerepet játszik a szív egészségének megőrzésében, és az is számít, hogy minden este mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egy friss finn kutatás szerint a rendszertelen lefekvési idő és az ingadozó alvási ritmus jelentősen növelheti a szívroham és a stroke kockázatát, még akkor is, ha az alvás minősége vagy hossza önmagában nem tűnik kirívóan rossznak.

A cikk a videó után folytatódik

A vizsgálat során több mint 3000 középkorú finn felnőtt alvási szokásait követték nyomon közel tíz éven át, hordható eszközök segítségével, amelyek nemcsak az alvás idejét, hanem más biológiai mutatókat is rögzítettek.

Három fő tényezőt elemeztek

A kutatók három fő tényezőt elemeztek, a lefekvés időpontját, az ébredés idejét, valamint az alvás középpontját, vagyis azt az időpontot, amely félúton helyezkedik el az elalvás és a felébredés között. Az eredmények azt mutatták, hogy ezek szabályossága előre jelezheti a későbbi szív- és érrendszeri problémák kialakulását.

Különösen azoknál a résztvevőknél nőtt meg számottevően a súlyos kardiovaszkuláris események kockázata, akik átlagosan kevesebb mint 8 órát aludtak, és emellett rendszertelen időpontban feküdtek le, illetve alvási ciklusuk közepe is jelentősen ingadozott.

A New York Post cikke szerint a kutatás arra is rámutatott, hogy az éjszakánkénti 8 óránál hosszabb alvás bizonyos mértékű védőhatást jelenthet a szív számára, függetlenül a lefekvés pontos időpontjától. Ennek ellenére a szakemberek óvatosságra intenek, mivel más tanulmányok szerint a túlzottan hosszú alvás anyagcsere-problémákhoz, például cukorbetegséghez is hozzájárulhat.

A rendszertelen alvási minták

Laura Nauha kutatásvezető a Science Alertnek úgy nyilatkozott, hogy bár korábbi vizsgálatok már „összefüggésbe hozták a rendszertelen alvási mintákat a szív egészségének kockázataival”, ez az első olyan tanulmány, amely „külön vizsgálta a lefekvési idő, az ébredési idő és az alvási periódus közepének változékonyságát, valamint ezek önálló kapcsolatát a súlyos kardiovaszkuláris eseményekkel”.

Hozzátette, eredményeik „arra utalnak, hogy különösen a lefekvési idő rendszeressége lehet fontos a szív egészsége szempontjából”, mivel ez tükrözi a mindennapi élet ritmusát és annak ingadozásait.

A rendszertelen lefekvési idő

A szakértők egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a szervezet 24 órás cirkadián ritmusának, amely meghatározó szerepet játszik a hormonális szabályozásban, és védelmet nyújthat az anyagcsere-betegségektől kezdve a demencián át egészen a szívbetegségekig. A biológiai óra finom egyensúlyban tartja a belső rendszereket, ezért a ritmus felborulása messzemenő következményekkel járhat, beleértve a szív éjszakai regenerációs folyamatainak zavart működését is.

A kutatók szerint a rendszertelen lefekvési idő megzavarhatja ezt az egyensúlyt, ami megakadályozza, hogy a szív optimális módon regenerálódjon az éjszaka folyamán. Emellett a krónikus stressz is fontos kapocs lehet az alvás és a szív egészsége között, hiszen a túlzott munkaterhelés, a mentális problémák és a kiégés egyaránt rontják az alvás minőségét, időtartamát és rendszerességét, miközben közvetlenül is károsítják a keringési rendszert.

Érdekes módon az ébredés időpontja ebben a kutatásban nem bizonyult meghatározó tényezőnek, ugyanakkor más vizsgálatok szerint az sem mindegy, hogyan ébredünk, mivel a hirtelen, éles hangú ébresztők megemelhetik a vérnyomást, a pulzusszámot és a kortizolszintet, ami hosszabb távon szintén befolyásolhatja a szív egészségét és a stressz-szintet.

A következő cikkhez görgess lejjebb