A Kaliforniai Egyetem kutatócsoportja szerint a fizikai aktivitás megerősíti az agy természetes védelmi rendszerét, és így segít megóvni azt az időskori károsodásoktól. Ahogy öregszünk, a vér‑agy gát – az a sűrű érhálózat, amely normál esetben megakadályozza, hogy káros anyagok jussanak az agyba – egyre sérülékenyebbé válik.

A gát „kilyukadása” miatt gyulladás alakulhat ki, amely összefügg a kognitív hanyatlással, és gyakran megfigyelhető Alzheimer‑kórban is. Néhány évvel ezelőtt a kutatók felfedezték, hogy a mozgó egerek mája nagyobb mennyiségben termel egy GPLD1 nevű enzimet, amely látszólag fiatalítja az agyat. A rejtély azonban az volt, hogy a GPLD1 nem képes átlépni a vér‑agy gáton, így nem volt világos, hogyan fejti ki hatását. A mostani kutatás választ ad erre a kérdésre.

Hogyan csökkenti a GPLD1 az agyi gyulladást?

A kutatók kimutatták, hogy a GPLD1 egy TNAP nevű fehérjére hat. A TNAP az életkor előrehaladtával felhalmozódik a vér‑agy gát sejtjeiben, gyengítve annak szerkezetét és növelve az áteresztőképességet. Amikor az egerek mozognak, a májuk GPLD1‑et bocsát ki a véráramba, amely eljut az agyat körülvevő erekhez, és eltávolítja a TNAP‑ot ezeknek a sejteknek a felszínéről, ezzel helyreállítva a gát integritását.

Saul Villeda, a UCSF Bakar Aging Research Institute igazgatóhelyettese: „Ez a felfedezés megmutatja, mennyire fontos a test működésének megértése ahhoz, hogy megértsük, hogyan hanyatlik az agy az életkor előrehaladtával.” A tanulmány a Cell folyóiratban jelent meg február 18‑án – írja a Science Daily.

A TNAP szerepének pontosítása

A kutatócsoport azt vizsgálta, milyen fehérjéket képes a GPLD1 „levágni” a sejtek felszínéről. A vér‑agy gát sejtjei több lehetséges célpontot is tartalmaztak, de a laboratóriumi tesztek szerint csak egyet bontott le a GPLD1: a TNAP‑ot. A további kísérletek megerősítették a TNAP jelentőségét.

A fiatal egerek, amelyeket genetikailag úgy módosítottak, hogy túl sok TNAP‑ot termeljenek a vér‑agy gátban, időskorihoz hasonló memória‑ és gondolkodási problémákat mutattak. Amikor a kutatók csökkentették a TNAP szintjét a kétéves – emberi életkorban körülbelül 70 évesnek megfelelő – egerekben, a vér‑agy gát kevésbé lett áteresztő, a gyulladás csökkent, és az állatok jobban teljesítettek a memóriafeladatokban.

Gregor Bieri, a tanulmány egyik első szerzője: „Képesek voltunk erre a mechanizmusra késői életkorban is hatni — és működött.”

Mit jelent mindez az Alzheimer‑kutatás számára?

A felfedezés arra utal, hogy olyan gyógyszerek fejlesztése, amelyek képesek „megvágni” a TNAP‑hoz hasonló fehérjéket, új lehetőséget kínálhat a vér‑agy gát helyreállítására még akkor is, ha az már meggyengült. „Olyan biológiát tárunk fel, amelyet az Alzheimer‑kutatás nagyrészt figyelmen kívül hagyott. Ez új terápiás lehetőségeket nyithat meg, túl azon a hagyományos megközelítésen, amely szinte kizárólag az agyra összpontosít.”