Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Karácsonyi sokk: a tinédzser anya titokban tartotta terhességét, szülei az ünnepi vacsorán szembesültek az unokával

Karácsonyi sokk: a tinédzser anya titokban tartotta terhességét, szülei az ünnepi vacsorán szembesültek az unokával

Karácsonyi sokk: a tinédzser anya titokban tartotta terhességét, szülei az ünnepi vacsorán szembesültek az unokával
Shutterstock/Illusztráció

Egy 18 éves fiatal nő a Redditen osztotta meg történetét arról, hogyan vált egy meghittnek szánt karácsonyi vacsora pillanatok alatt feszült családi összecsapássá.

A poszt szerint a lány évek óta távolságtartó kapcsolatban áll szüleivel, akik gyerekkorában következetesen a bátyját részesítették előnyben. Mint írta, már 6 éves korától ingázott szülei és apai nagyszülei otthona között, majd tízéves korától végleg a nagyszülőknél élt.

A cikk a videó után folytatódik

„Bár a nagyszüleim már nyugdíjasok voltak, mindent megtettek azért, hogy szép gyerekkorom legyen, még akkor is, ha a szüleim ezt nem akarták megadni.” Elmondása szerint több mint 1 éve nem beszélt a szüleivel, utoljára a 2024-es ünnepi időszakban. Március végén tudta meg, hogy terhes, és bár tisztában volt vele, hogy fiatal, azt írta: mélyen szereti a kislányát. A hírt csak a párjával és a hozzá közel állókkal osztotta meg. A baba december 2-án született.

A karácsonyi vacsorát a nagyszülők otthonában tartották, ahol a tágabb család – köztük a szülők és a báty – is jelen volt. A fiatal anya így írta le a pillanatot: „Láttam rajtuk, hogy sokkolta őket, hogy babát tartok a kezemben, pláne hogy az én babámat, de először nem szóltak semmit.”

Volt feszültség bőven

A feszültség akkor tört ki, amikor az egyik nagynéni megkérdezte, hogy van a baba. A lány épp arról mesélt, hogy a kislány egyre éberebb és már gügyögni kezd, amikor édesanyja közbevágott, és megkérdezte, miért tartotta „titokban” a terhességet.

A fiatal nő válasza ennyi volt: „Nem titok, csak nem mondtam el nektek.” Ezután a poszt szerint heves vita alakult ki. Az anya azzal vádolta lányát, hogy „elvette tőlük a lehetőséget, hogy nagyszülők legyenek”, és önzőnek nevezte. Az apa pedig azt mondta, udvariatlan és kínos volt, hogy más rokonok előtt tudták meg a baba érkezését.

A fiatal nő így reagált: „Megmondtam nekik egyenesen, hogy nem éreztem komfortosnak megosztani valami ekkorát olyan emberekkel, akik alig beszélnek velem, és csak békét akartam, egy nyugodt terhességet.”

A vacsora ezután „szuper kínossá” vált – írta –, és bár nem bánta meg, hogy megvédte saját és gyermeke lelki békéjét, később megtudta, hogy néhány rokon szerint rosszul kezelte a helyzetet – írja a People.

A nagyszülők és a párja kiálltak mellette – a Reddit is támogatja

A poszt szerint a nagyszülők és a barátja folyamatosan biztosítják arról, hogy nem volt köteles megosztani a terhesség hírét a szüleivel. A lány azonban elbizonytalanodott, ezért kérte ki a Reddit közösségének véleményét. A kommentelők százai álltak mellé

„Te vagy az anya, te döntöd el, hogy elmondod-e vagy sem. Sok szerencsét az anyasághoz!” Egy másik felhasználó így fogalmazott: „Az anyaság nem csoportprojekt. Nem tartozol beszámolóval azoknak, akik mindig is mellékesnek kezeltek.”

Egy harmadik kommentelő pedig keményen fogalmazott: „Nem lehetnek nagyszülők, ahhoz előbb szülőknek kellett volna lenniük.”